Belföld

Orbán: Visszafizetjük és tisztán állunk az Úr színe előtt

orbán tusnádfürdőn (tusványos,)
orbán tusnádfürdőn (tusványos,)

A miniszterelnök Tusnádfürdőn beszélt arról, hogy mire utasította Varga Mihályt.

Ma ismét megkérdőjeleződtek a világhatalmi pozíciók, ezen belül Európa súlya és szerepe. Sokan gondolják, hogy erre az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert – fejtette ki Orbán Viktor szombaton a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.


Fotó: MTI / Beliczay László

A kormányfő hozzátette: az elmúlt három évben azonban megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg.

Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg – jelentette ki Orbán Viktor.

Végtörlesztés

A kormányfői beszédből az is kiderült, hogy Varga Mihály nemezetgazdasági minisztert a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította a miniszterelnök.

Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt – mondta a miniszterelnök. “Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt” – fogalmazott.

A magyar kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy vélte, a rendszerváltás után a magyar életminőség gyors javulásához kapcsolódó remények azért nem váltak valóra, mert Magyarország a politikai szabadság ellenére is kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt.

Pénzszivattyú

Orbán Viktor ennek okát abban látja, hogy számos “pénzszivattyú” sújtotta Magyarországot. Erre példaként említette a bankok profitját, a mesterségesen magasan tartott alapkamatot, a monopolpozíciókból származó profitot és a devizahitelek konstrukcióját.

Kijelentette azonban: kormánya nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon. Ennek kerete az új alkotmány, amely nem egy liberális, hanem egy nemzeti alaptörvény, és egyensúlyban tartja a jogokat és kötelezettségeket – magyarázta.

Közgép és Trigránit

Orbán  a kormány intézkedéseit sorolva kitért még a nagy nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodásokra, és kiemelte a magyar nemzeti tőke megerősítését is. Példaként hozta, hogy az OTP mellé a takarékszövetkezeti rendszer megszervezésével a pénzügyi rendszerben lassan meghaladjuk az 50 százaléknyi nemzeti tulajdoni arányt, és megemlítette a Molt, az MVM-t, a Trigránitot, a Közgépet, a Malt és a Richtert.

Beszámolt arról, hogy a demográfiai program keretében szeptemberben vagy októberben átalakítják a gyermekellátási rendszert, és a GYED extra formájában újraszabályozzák azokat a pénzügyi lehetőségeket, amit a gyermeket vállaló nők igénybe vehetnek. Mint mondta: be kell ismerni, jelenleg olyan gazdasági és társadalmi rendszert működtetnek a férfiak, amely nem adja meg a nőknek a szükséges megbecsülést. Amíg ez nem történik meg, addig a demográfiai hanyatlást semmilyen közgazdasági eszközzel nem lehet megállítani – jelentette ki. 

Orbán Viktor beszélt a devizahitelek kivezetéséről is, amiről már döntött a kormány. Ezzel valójában igazságot szolgáltatnak, hiszen világossá akarják tenni a jövőre nézve minden nagy tőkés csoport számára, hogy nem lehet még egyszer úgy profitot előállítani Magyarországon, hogy embereket szednek rá – fogalmazott a kormányfő. 
Hangsúlyozta, hogy nem öncélú, hanem nemzeti konfliktusokat vállalnak az unióval. Felidézte: a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot “vettek vissza”.

Erős anyaország

Erős anyaország nélkül nincs erős nemzet – mondta a miniszterelnök, akinek konvoja tegnap halálos baleset részese volt.

Mint Orbán fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az az identitásőrző nemzetpolitika, amely segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak a magyarok, hogy az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhassanak, és hogy ezek az intézmények kötődjenek az anyaországhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik