Közélet

Baleset érte Orbán konvoját – egy ember meghalt

orban-viktor-helsinkiben(210x140)(1).jpg (orbán viktor, )
orban-viktor-helsinkiben(210x140)(1).jpg (orbán viktor, )

A román rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt a Maros megyei Kelementelke és Gyulakuta között történt balesetben, amely a magyar miniszterelnöki konvojt is érintette.

A román rendőrségnek az MTI-hez eljuttatott szűkszavú közleménye szerint ugyanakkor a balesetben érintett öt autó egyike sem volt része a miniszterelnöki konvojnak. A román rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A citynews.ro román hírportál pénteken azt írta, hogy az a sofőr vesztette életét, aki autójával belehajtott a magyar miniszterelnöki konvojjal együtt haladó járműbe. A portál szerint az elhunyt gépkocsivezető járműve átsodródott az ellenkező sávba.

Cristian Boeriu, a román rohammentő-szolgálat irányítója elmondta, hogy összesen hat ember került kórházba, de egyikük sem szenvedett súlyos sérülést.

Szabályosan közlekedett a magyar konvoj

Szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve, amely pénteken balesetet szenvedett a romániai Maros megyében – jelentette ki Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője. Bobei a román közszolgálati rádiónak elmondta, a balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni.

Arra reagálva, hogy a román rendőrség szerint a balesetben érintett egyik autó sem volt a miniszterelnöki konvoj része, Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta, fenntartja korábbi nyilatkozatát. Havasi Bertalan korábban azt közölte: a konvoj román rendőri felvezetéssel haladt Tusnádfürdő felé, amikor a baleset történt. Az érintett autóban a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott, akiket kórházba vittek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik