Nagyvilág

Obama örül, hogy Irán elengedett két amerikait

Shane Bauert és Josh Fattalt az ománi légierő egyik gépével szállították Maszkatba, ahol mindkettőjüket várta családja.

Barack Obama amerikai elnök üdvözölte, hogy Omán közbenjárására szabadon engedték az Iránban több mint két éve fogságban tartott két amerikai állampolgárt. Szerdán kiadott közleményében Obama örömét fejezte ki, hogy a két amerikai fiatalember elhagyhatta Iránt és már találkozhatott családjával.

Az iráni határőrség 2009. július 31-én fogott el három amerikait – Bauert, Fattalt és Sarah Shourdot -, akik Irak felől lépték át a határt. Állításuk szerint gyalogtúrán vettek részt, egy turisták által kedvelt vízesést kerestek fel iraki kurd területen, és nem voltak tudatában a határsértésnek.

Az iráni hatóságok nemcsak tiltott határátlépés, hanem kémkedés címén is vádat emeltek ellenük. Mindhárom amerikai ártatlannak vallotta magát a kémkedés vádjában, és kitartott amellett az álláspontja mellett, hogy tévedésből lépték át a határt.

A teheráni forradalmi bíróság idén augusztusban Bauert és Fattalt három-három év börtönbüntetésre ítélte illegális határátlépésért, további öt-öt évet pedig “egy amerikai hírszerző ügynökség javára végzett kémtevékenységért” kaptak. Ügyvédjük fellebbezett, és a hivatalos közlés szerint az iráni hatóságok a fellebbviteli bíróság döntéséig helyezték szabadlábra őket összesen egymillió dollár óvadék ellenében. A pénzt Omán fizette ki, s a két fiatal még szerdán elhagyta Iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik