Belföld

Ezért jelentették fel Orbán Viktort

Forint(1)(1)(960x640).jpg (Forint)
Forint(1)(1)(960x640).jpg (Forint)

Még a héten pénzt kap a Hajdú-Bét károsultak egy része, soron kívüli kifizetéssel 131 kérelmezőnek 192 millió forintot utalnak. A támogatás miatt a kormányfőt bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt egy jogász feljelentette.

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára ezt azt követően jelentette be, hogy Budai Gyulának, a tárca parlamenti ügyekért felelős államtitkárának és Wittner Mária (Fidesz) parlamenti képviselőnek a társaságában egyeztetett a Hajdú-Bét károsultjainak képviselőivel. Hétfőig 209 kérelem érkezett. Ebből jogos igénynek minősített a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 134-et, amelyek támogatási igénye 190,3 millió forintot tett ki.

Hiánypótlást 48 esetben kértek. Ezeknek a kérelmeknek a támogatási igénye 60,6 millió forint, és Czerván György szerint a hiánypótlás után ezeket elfogadják. Elutasítottak 27 kérelmet, mivel nem feleltek meg a követelményeknek. A károsultak veszteségeinek enyhítésére a tárca forrásaiból elkülönített 300 millió forint elegendő lesz. Az államtitkár emlékeztetett: a kérelmek beadási határideje július 1. volt, a tárcánál mintegy 150-160 kérelem beérkezésére számítottak.

A beérkezett kérelmeket az MVH munkatársai 100 százalékosan feldolgozták. Egy-egy kérelmező maximum 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat. A hiánypótlásra pedig 10 nap áll rendelkezésre. Budai Gyula fontosnak tartotta azt a munkát, amelyet a tárca ez ügyben elvégzett, mivel ez a tevékenység sok nehéz sorsú embernek teszi könnyebbé az életét.

Ezt erősítette meg Ónodiné Demeter Éva, a károsultak képviselője is, aki szerint egy 10 éve húzódó ügyet sikerül a mostani kifizetésekkel nyugvó pontra juttatni. A károsultak azt javasolták, hogy az álaluk megkapott pénzek – egy 1995-ös jogszabály alapján – legyenek adómentesek. Wittner Mária, a károsultak szószólója arról beszélt, hogy az ügyben vétkesek nem kerülhetik el sem a földi, sem az égi igazságszolgáltatást.

Mint korábban megírtuk, a támogatás miatt a kormányfőt bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt egy jogász feljelentette. Az egykor büntetőbíróként működő, majd ügyvédként praktizáló dr. Pécsi Kálmán szerint Orbán Viktor társaival bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztást követett el, amikor úgy döntött, kárenyhítést nyújt a 2004 elején fizetésképtelenné vált és felszámolás alá került Hajdú-Bét Rt. és Novofarm Rt. úgynevezett kisbeszállítóinak, mintegy száz családnak.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A jogász úgy véli: ez csak a Fidesz politikai céljait szolgálja, gyakorlatilag egy reklámfogás. Dr. Pécsi Kálmán május 15-én, szerdán büntetőfeljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). Egyetért ugyan azzal, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerülteken segíteni kell, de sem a Hajdú-Bétben, sem a Novofarmban nem volt részesedése az államnak, ezért a károsultak megsegítését az adófizetők pénzéből aggályosnak tartja. „Orbán az államkassza kulcsával a zsebében a „jóságos király” szerepét alakítja, és a köz pénzéből a saját, valamint az általa irányított párt politikai céljainak elérését finanszírozza, valós büntetőjogi kontroll nélkül” – fogalmazott a jogász, aki a feljelentettekkel szemben – magánfélként – 200 millió forint és járulékai erejéig polgári jogi igényt támasztott.

Ha Hajdú-Bét, akkor Bajnai

A Fidesz szerint, miközben a kormány már megkezdte a Hajdú-Bét-károsultak kérelmeinek feldolgozását, addig a volt miniszterelnök még csak bocsánatot sem kért az ügyben, sőt a felmerült kérdésekre sem válaszolt. Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője hangsúlyozta: Bajnai Gordon bocsánatkérésének elmaradásával tovább várat magára a Hajdú-Bét károsultjainak és áldozatainak erkölcsi kártérítése.

A volt kormányfő fenyegetőzik, de „beperelheti akár a fél országot”, az emberek akkor is szeretnék tudni az igazságot. Bajnai Gordonnak ezért tisztáznia kell, van-e kapcsolat a között, hogy Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozó üzemét akkor „hagyták veszni”, amikor egy „liba-, kacsahús-kereskedelemmel foglalkozó Bajnai-cég” Ausztriában „éppen virágzásnak indult” – közölte Hoppál Péter.

Fotó: Berecz Valter

A korábbi miniszterelnök válaszának hiányában azt sem lehet tudni, erkölcsösnek érzi-e a volt kormányfő, hogy „részben a kisemmizett magyar családok révén meggazdagodott emberektől” fogad el adományokat kampányára – tette hozzá. A  Fidesz-szóvivő szerint Bajnai Gordon arra sem reagált, erkölcsösnek tartja-e, hogy a „Haza és Haladás ugyancsak egy olyan ember kezében lévő bussiness centerben kapott helyet, aki a Hajdú-Bét ügyben jól járt”.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője korábban személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt. A pártszövetség vezetője a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban eddig indított pereit kivétel nélkül megnyerte. Bajnai Gordon kitart amellett, hogy a Wallis Zrt. vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikája alakításában: soha nem volt a cég csődjéért  felelős, sőt, a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik