Kosztolányi Dezső kedvenc szavai a gyöngy, a csók, a vér, a szív, a sír stb. voltak. A miénk a krampampuli. Természetesen csak viccelünk, de a karácsonyra való készülődés része lehet egy kis mókázás is. Félre a komoly témákkal, jöjjenek a különös hangzású szavak!
A krampampuli szót kimondani is öröm. Ez természetesen szubjektív, de hangzásában talán csak a papundekli veszi fel vele a versenyt (amely szót nyelvünk a német Pappendeckel, azaz kéregpapír átvételével „nyerte meg”.)
A németből jön a krampampuli is.
Itt azonban álljunk meg egy pillanatra, hiszen sokan egyáltalán nem ismerik a szót, nézzük, mit is jelent.
A krampampuli egy olvasztott cukorból, rumból, fűszerekből és borból készülő téli italkülönlegesség (tulajdonképpen a puncs egy fajtája), amely sokféle recept alapján elkészíthető. Mindegyik változatra jellemző az alkoholba áztatott süvegcukor és a kék láng, ha az ital felszínét meggyújtjuk. (Magyar Elek 1932-es Az Ínyesmester szakácskönyvében ezt írta róla.)
Egyes vélemények szerint a krampampuli a latin crampust, azaz ördögöt rejti. Nem vagyok erről meggyőződve, hiszen a szőközépi két p az eredeti német alakban még b volt (krambambuli), és az egykori selmecbányai diáknyelv inkább a zöngétlenül ejtett alakot vehette át, így honosodott meg a magyarban a krampampuli (a beszélt német nyelv egyes nyelvjárásai hajlamosak zöngétlenül ejteni a zöngés mássalhangzókat).
Ráadásul a német források a szó eredetét firtatva tréfás szóalkotásról írnak, amelyben a Krandewitt vagy Kranichholz (a boróka régies német elnevezései) és a szlengben ’piá’-t jelentő blamp olvadhatott össze. A krambambuli a németben eleinte egy vörös színű, borókát és brandyt tartalmazó likőr márkaelnevezése volt. Később – a hasonlóság miatt – a szót már minden vörös színű italra használták, így vonatkozhatott akár forraltborra vagy más, puncsszerű téli italra is. Végül általánosabb jelentését elveszítette, és 18. század második felére megmaradt a német diákszövetségek közkedvelt itala elnevezéseként (szinonimája a Feuerzangenbowle, azaz lángnyelvbólé).
Ennyit mára. De nem kerüljük meg a lényeget: itt van egy jó kis krampampuli-recept.
Egészségükre!