Belföld

Balogh nem csak a vak komondorban bízik

Ártatlanságát hangoztatja. Élettársának nem kell ellene vallania, de a bíróság a falubelieket is kifaggathatja.

A volt fideszes, immár független képviselő örül annak, hogy mentelmi jogát hétfőn felfüggesztette a parlament. Ezt a Legfőbb Ügyészség kérte, mert alapos a gyanús, hogy mégsem a vak komondor miatt került kórházba a politikus élettársa. A parlamenti döntéssel elhárult az akadálya, hogy Balogh ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a lehető legrövidebb időn belül lefolytassa a nyomozást.

Balogh József a Blikknek szűkszavúan azt mondta, remélte, hogy ez a döntés születik, mert így mielőbb tisztázhatja magát. Arról, hogy milyen reményekkel vág neki a bírósági procedúrának, nem akart beszélni. A lap kereste élettársát is, ám elutasította a lap érdeklődését, mondván: a tárgyalásig nem akar nyilatkozni.

A Blikk jogi szakértője szerint S. Terézia élhet a mentesség jogával, azaz nem köteles a képviselő ellen vallani, korábbi vallomásai is semmisek ez esetben. Ám a bíróság az orvos szakértői véleményt és a tanúk által elmondottakat mérlegelve is kimondhatja a képviselő bűnösségét, de nem szerencsés, ha túl sok idő telik el az esettől a büntetőeljárásig, mert „halványulnak a bizonyítékok”.

Fél éve Balogh mondta

Az élettársa fél éve azt mondta a kórházban, hogy Balogh ütötte meg. A képviselő akkor egy lapunknak adott nagyon „mély” és árulkodó interjúban bevallotta, hogy előző nap sokat ivott. Nem emlékezett rá, hogy megütötte volna élettársát, akit szerinte inkább a vak komondor lökhetett fel, noha az asszony neki is azt mondta, hogy ő ütötte meg.  Később Fülöpházán járt videós stábunk, hogy megkérdezze a helyieket, elhiszik-e Balogh Józsefnek a vak komondoros sztorit. A polgármester lánya is nyilatkozott. Volt, aki úgy vélte: ez még belefér, mások szerint azonnal le kellett volna mondania.

Balogh egy példakép

Az igazi Balogh József szerint. Ő egy blogon elárulta, azért nem hagyja besározni az igazi Balogh Józsefet, mert ő egy „hat gyermekes édesapa, akit gyermekei kilenc unokával ajándékoztak meg. Egy polgármester, aki szülőfalujáért ingyen fáradozik. Egy országgyűlési képviselő, akit már négy ízben tiszteltek meg bizalmukkal választókerületének polgárai. Egy konzervatív politikus, aki méltatlan módon a balliberális média kereszttűzébe került. Egy példakép, akit nem hagyunk besározni. Ő az igazi Balogh József.”

Az igazi Balogh az állítólagos asszonyverés után néhány nappal azt írta, hogy az igazi Baloghnál „mindig a család az első”. Zsidó vicc köré rejtve mutatta be Baloghot többször is unokáival, majd feltette a kérdést, „Önök szerint így néz-e ki egy agresszívnak mondott családapa vagy ismét csak a balliberális média hazugságaival állunk szemben?” A blogon felbukkant a komondor. Azt ugatta, hogy hazudik a balliberális média.

Az igazi Balogh fejedelmi többesben értekezett arról, miért utasítják el „a Balogh Józsefet érő méltatlan és aljas lejárató kampányt!”. Az írásban arra is van példa, hogy egy mondaton belül vált egyes szám első személyről, harmadikba. „Az őt születése óta ismerő fülöpházi polgárok eddigi munkája alapján és személye ismeretében 2010-ben megtiszteltek bizalmukkal és polgármesterré választották.”

Az igazi Balogh József árulkodónak tartotta, hogy saját gyermekei jelentették fel anyjukat, a parlamenti képviselő egykori feleségét, amiért rágalmazott egy televíziós műsorban, „valamint megpróbálta megzsarolni egyik közeli hozzátartozóját”. Balogh József országgyűlési képviselő egykori felesége az RTL Klubnak elmesélte korábban, hogy verte többször volt férje. Zsírkeverő kanállal, tejeskannával, konyhakéssel és malacperzselővel támadt rá. A nő 25 évig tűrte a bántalmazást, majd elvált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik