Belföld

Van magyar kormányzati kémprogram

szamitogep(960x640)(13).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(960x640)(13).jpg (számítógép, internet, )

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy Magyarországon is használják a kormányzati kémprogramként elhíresült Finfisher szoftvercsomagot – írja az atlatszo.hu.

A kanadai Citizenlab már májusban felhívta a figyelmet rá, hogy Finfisher szerver üzemel Magyarországon, a Wikileaks pedig néhány napja nyilvánosságra hozott egy szerződést, amelyben piacként említi az országot a lehallgató technológia gyártója és forgalmazója – írja az oknyomozó portál, amely szerint a Finfisher egy olyan fejlett kémprogram, amelyet nem mutatnak ki a vírusirtók.

Mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, nem is veheti meg bárki, csak zártkörű kémtechnológiai expókon reklámozzák. A kémprogramot fejlesztő Gamma a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet által összeállított, „az internet ellenségei” szégyenfalára is kikerült, mert a terméket elnyomó rezsimeknek is értékesítik.

A szeptember 5-én nyilvánosságra került Wikileaks-iratok között két magyar vonatkozású is szerepel. Az egyik egy magyar állami cég, a Neti Kft. által fejlesztett Bongo megfigyelőrendszer újabb brosúrája. A Puskás Tivadar Közalapítvány leányvállalata által fejlesztett Bongo integrált megfigyelőeszköz „elsősorban a nemzetbiztonsági és titokvédelmi szervezetek számára került kifejlesztésre”. A másik egy 2011-es szerződés a Gamma International és a svájci székhelyű Dreamlab Technologies AG között a Finfisher piacának felosztásáról, amelyben Magyarországot is név szerint megemlítik.

A Wikileaks által most publikált, 2011-es német nyelvű szerződés értelmében Magyarország a svájci Dreamlab Technologies exkluzív piaca a Finfisher kémprogram vonatkozásában. A szerződés másutt csak régiókról beszél, ezért nagyon valószínű, hogy a név szerint említett országok már „előfizettek” a Finfisherre – ezt a Citizenlab jelentése és térképe is alátámasztja. Az ügyfél pedig nem nagyon lehet más, mint az állam, hiszen ezt a technológiát csak kormányzati szervezetek vásárolhatják meg.

Bár a szoftver valóban alkalmas klasszikus bűnüldözési célokra, a telefon- és internetlehallgató technológiák alkalmazása Magyarországon is nélkülöz bármiféle társadalmi kontrollt, és teljesen átláthatatlanul zajlik. Mindez így együtt pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy a magyar kormány is „NSA minőségben” kémkedhet a távközlési hálózatokon bárki – bűnözők, de akár civilek, ellenzékiek vagy újságírók után is az országban – írja az atlatszo.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik