Nagyvilág

Az egyiptomi-izraeli békeszerződés “nem szent”

Az egyiptomi miniszterelnök véleménye szerint az Izraellel 1979-ben kötött békeszerződés "nem szent dolog".

Eszám Saraf egyiptomi kormányfő erről egy török televíziónak adott interjúban beszélt, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök közel-keleti körútja alkalmából. Saraf szerint a török politikus “kényes pillanatban” tett látogatást Kairóban, mert igazi változások vannak folyamatban a térségben.

“Foglalkoznunk kell a probléma gyökerével, és a Közel-Keleten a probléma gyökere a palesztin területek izraeli megszállása” – tette hozzá. “A Camp David-i szerződést mindig vitatni vagy módosítani lehet a térség vagy egyszerűen a béke érdekében. A békeszerződés nem valami szent dolog, és változtatni lehet rajta” – mondta Eszám Saraf.

A zsidó állam és Egyiptom viszonya feszült, különösen azóta, hogy az izraeliek egyiptomi katonákat lőttek le a Sínai-félszigeten, a múlt pénteken pedig Kairóban a feldühödött tömeg feldúlta az izraeli nagykövetséget. A súlyos incidens hallatán Benjámin Natanjahu izraeli kormányfő szombaton kijelentette, hogy a béke megőrzése mindkét ország érdeke.

Törökország is Izrael viszonya a Gázai övezet felé tartó segélyhajók elleni támadás miatt romlott meg, különösen az elmúlt hónapokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik