Nagyvilág

Tüntetőkre lőttek Szíriában

A szíriai biztonsági erők a tüntetők közé lőttek szombaton a tüntetések központjának számító Deraa városában - közölte egy aktivista az AFP hírügynökséggel.

A városban az egy nappal korábbi demonstrációk alatt meghalt 27 ember temetését tartották.

Az AFP-nek nyilatkozó aktivista elmondása szerint a szíriai biztonsági erők tagjai motorokról lőtték a temetésre összegyűlt demonstrálókat az ország déli részén található városban. A településen teljesen megállt az élet a temetés miatt. Aktivisták a szíriai belügyminisztérium figyelmeztetése ellenére korábban közölték, hogy a temetés a hatalom elleni tüntetés lesz.

Egy szíriai emberi jogi szervezet elnöke aggodalmának adott hangot, hogy a temetés “vérfürdővé válhat”, ha a 27, egy nappal korábban meghalt tüntetők temetésére összegyűlt emberek túl zajosan fejezik ki érzéseiket.

Deraa lakóinak elmondása szerint a városban tartott pénteki tüntetés alatt a rendfenntartó erők éles lőszerekkel lőttek a tömegbe. A helyiek szerint nemcsak könnygázt, hanem egy másik fajta, ájulást okozó gázt is bevetettek a tüntetők ellen.

A hivatalos SANA állami hírügynökség szerint a rendfenntartó erők 19 tagja meghalt, és további 75 megsebesült, amikor “fegyveres csoportok” támadtak rájuk Deraa városában. A szíriai külügyminiszter pedig “szabotőröket” vádolt az erőszakkal, akik beférkőztek a békés tüntetők közé, és mindkét oldalt megtámadták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik