Nagyvilág

Orbán maradt Putyin egyetlen lehetősége az unióban

A Handelsblatt szerint Putyinnak Orbán maradt az egyetlen opciója, akinek a Die Welt szerint az orosz elnök szó szerint pénzt ajándékozott. Az orosz állami Rosszija 24 szerint a Nyugat nemhiába félt, míg az ukrán elemzők szerint Putyin Orbánnal bomlaszthatja fel az uniót.

Németországban Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásával kapcsolatban közölt írást szerdán a konzervatív Die Welt, a Handelsblatt című üzleti lap és a Spiegel Online hírportál.

Keserű pillanat lehetett a koszorúzás

A Die Welt az online kiadásában Putyinnak egy drasztikus üzenete van Ukrajnának címmel közölte Boris Kálnoky írását, aki kiemelte, hogy az orosz elnök “nagyvonalú ajándékokat” vitt magyarországi látogatására, Ukrajnának viszont “csak egy üzenete” van, az, hogy veszített és nem érhet el mást, csak a halottak számának további emelkedését.

 
Fotó: MTI 

A Fiumei úti sírkert szovjet katonai emlékhelyének megkoszorúzásával kapcsolatban kiemelte, hogy a jelképes gesztus üzenete nem is lehetett volna világosabb: „újra itt vagyunk”, és ez “keserű pillanat” lehetett az 56-os veteránoknak és emigránsoknak. Megjegyezte, hogy a látogatás Putyinnak “roppant fontos”, és “talán fontosabb, mint Orbánnak és az orosz gáztól függő kis Magyarországnak”. Kiemelte: “Putyin itt az európai ajtóba teszi be a lábát”.

A gázszállítási szerződéssel kapcsolatban hozzátette, hogy “Oroszország szó szerint pénzt ajándékoz Magyarországnak”. Hangsúlyozta, hogy “valójában az üzenet, amelyet Putyin itt kihirdet” az egykori keleti tömb más országainak szól, és úgy hangzik, hogy “nálunk és velünk jó jövő vár rátok, de abból csak bajotok lesz, ha szembefordultok velünk”.

Moszkvai szempontból Magyarország ideális jelölt

A Handelsblatt Hans-Peter Siebenhaar Magyarország udvarol Putyinnak című írását közölte, amely szerint Putyin és “udvartartása szívesen látott vendég Budapesten”, és Orbán Viktor “udvarol a Kremlnek”, amire “jó oka van”, hiszen meg kell hosszabbítani a “stratégiailag fontos” gázszállítási szerződést.

Putyin az ukrajnai polgárháború kitörése óta “nem szívesen látott vendég” Nyugaton, így igen fontos számára, hogy “megnyerje hosszú távú partnernek az EU- és NATO-tag Magyarországot” – tette hozzá a szerző, megjegyezve, hogy az EU-ban “szoros figyelemmel követik a magyar hintapolitikát”.

A Handelsblatt Putyin egy barátot keres címmel közölte Siebenhaar kommentárját is, amely szerint a Kremlnek “sürgősen barátokra van szüksége az EU-ban, hogy ne szigetelődjék el teljesen külpolitikailag”, és ehhez “moszkvai szempontból Magyarország ideális jelölt”, hiszen Magyarországnak szüksége van az orosz gázra, és Orbán “rokonszenvezik Kreml-béli autoriter kollégájával”.

Hozzátette, hogy Orbán “szívesen fogadja a baráti szövetség” kialakítására irányuló kezdeményezést, és Oroszország közép-európai “stratégiai partnerévé” szeretne válni, amire jó esélyei vannak, mert Magyarország “az egyetlen opció az oroszok számára”. Ugyanakkor ennek az “új barátságnak” “politikai ára” is van, mégpedig az, hogy “Orbán eljátssza politikai hitelességét a Kelet és Nyugat közötti hintapolitikával” – írta a Handelsblatt szerzője, hangsúlyozva, hogy Orbánnak “hosszú távon választania kell”.

A Spiegel Online hírportál Putyin látogatása Magyarországon: Orbán átejti az EU-t címmel közölte Keno Verseck írását, amely szerint Orbán jóban akar lenni a Nyugattal, de “közben példaképként dicsőíti Oroszországot”, ami kapóra jön Putyinnak, aki “éket akar verni” az EU tagjai közé.

Orbán mindent egy lapra tesz fel

Putyin rákényszerítette Orbánra budapesti látogatását címmel közölt írást a Die Presse című osztrák konzervatív napilap. Peter Bognar, a lap budapesti tudósítója szerint a Kreml vezetője az olcsó gáz elzárásával fenyegetett.

Az uniós országok ha valamiben egyetértenek külpolitikai témában, akkor az az, hogy Putyin nem kívánatos vendég – írja a szerző s hozzáteszi: nem így Magyarországon, hiszen Orbán, akit a kritikusokra hivatkozva Putyin klónjának nevez, fogadta az orosz elnököt.

A Kurier című osztrák napilap Putyin az EU-körzetben vadászik címmel közölt cikket, amely szerint kivételesen nem Putyinra, hanem Orbán Viktorra figyelt a sajtó és arra, miképpen pozícionálja az EU- és NATO-tag országát Oroszországgal szemben. Az írás szerint Orbán mindent egy lapra tesz fel, hiszen hitvallása az, hogy kedvező energiaárak és a szociális juttatások csökkentése nélkül Magyarország és Európa sem tud helytállni a globális versenyben. Tény, hogy a legutóbbi választásokon Orbánnak az alacsonyabb energiaárakkal sikerült meggyőznie választóit – állapítja meg a szerző.

Rendkívül sikeresen zajlottak az orosz-magyar magas szintű tárgyalások, Oroszország és Magyarország megegyezett a gázról, Látogatás a szankciók ellenében, Putyin szövetségest talált Európában – emelték ki szerdán az orosz államfő budapesti látogatását értékelő orosz televíziós-, és lapkommentárok.

Magyarországban lenne az ötödik hadoszlop?

A Rosszija 24 állami hírtelevízió összefoglaló jelentésében elhangzott, hogy “a Nyugat nemhiába félt, a tárgyalások sikerrel zajlottak”. A tudósító szerint a nap gazdasági híre, szenzációja volt, és a Déli Áramlatot ellenző Brüsszelnek szólt az orosz elnök bejelentése, miszerint a Gazprom elvileg nem ellenzi, hogy Magyarország növelje tartalékait a földalatti gáztározókban. “Budapest ismét bebizonyította, nem akar senkinek a tanácsaira hallgatni. Ha valamit, valahol megtiltanak, helyébe olyan alternatíva léphet, amely gazdaságilag sokkal előnyösebb lehet” – állapította meg az orosz tévé tudósítója.

A Nyezaviszimaja Gazeta című napilap írása szerint Putyin szövetségest talált Európában. A hatalomtól független orosz újságnak nyilatkozó Dmitrij Danyilov, az orosz tudományos akadémia Európa Intézetének osztályvezetője ugyanakkor kétli, hogy a Kreml Magyarország segítségével hozná létre az úgynevezett ötödik hadoszlopot, vagy a “trójai falovat” az Európai Unión belül, amelynek egységét a különböző nemzeti érdekek szétmarják”.

A Vedomosztyi című befolyásos orosz üzleti-politikai napilap kommentárja kiemeli, hogy Vlagyimir Putyin azon európai uniós tagállamok egyikében tett villámlátogatást, amely bírálja az Oroszország elleni szankciókat. Az orosz elnök ezzel azt mutatta meg, hogy vannak partnerei az EU és a NATO tagállamai között. Az amerikai The Wall Street Journal és a brit Financial Times közös kiadványa említést tett arról is, hogy Putyin munkalátogatásának előestéjén tüntetés zajlott Budapesten Magyarország “putyinizálásának” megállításáért.

A Kommerszant című tekintélyes politikai-gazdasági napilap cikke szerint “költséges lett” Orbán Viktor magyar miniszterelnök számára az igyekezet, hogy közvetítsen Moszkva és Brüsszel között, minthogy Budapesten “tiltakozó akciók” zajlottak. Az emberek az ellen tüntettek, hogy “Magyarország az Európai Unió ellensúlyozására Moszkvához közeledjen”.

Az Izvesztyija című, a hatalomhoz közeli orosz napilap úgy értékelte Vlagyimir Putyin budapesti tárgyalásait, hogy Oroszország és Magyarország készek megtörni a szankciós blokádot.

Itt kezdheti a bomlasztást Putyin

A Deny című ukrán napilap szakértők véleményére hivatkozva azt írta, hogy Putyin elnök budapesti látogatásának célja egyfelől az, hogy bizonyítsa, érdemes Oroszország barátjának lenni, másfelől pedig reméli, hogy Magyarország lesz az az ország, amely szétbomlasztja az Európai Uniót. A látogatás kapcsán terjedelmes interjút közölt a lap Dmitro Tkacs volt magyarországi ukrán nagykövettel általánosságban a magyar kormány külpolitikájáról.

Az ukrán sajtóorgánumok többsége csak az ukrán válsággal kapcsolatos kijelentéseit idézte az orosz elnöknek, és csak címekben foglalt állást. “Gyakorlatilag megadásra szólította fel az ukrán katonákat Putyin Budapesten” – ezzel a címmel közölt tudósítást a TSZN ukrán televízió, az orosz államfő azon kijelentését kiemelve amely szerint reméli, hogy a kijevi döntéshozók nem fogják gátolni a Debalcevében rekedt ukrán katonák fegyverletételét.

A comments.ua hírportál azt emelte ki, hogy Putyin “optimista” a Donyec-medencében kialakult válság rendezését illetően.

Olvasói sztorik