(NSZ) A nyugdíjrendszer nem zöldmezős beruházás, generációkon ível át minden változtatás. Hangsúlyozta Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosító főigazgatója, aki szerint éppen ezért a reformokat nagyon alaposan végig kell gondolni. Az alap gazdálkodása - a napokban elkészült zárszámadás szerint - kiegyensúlyozott. A költségvetés befizetési kötelezettségei valóban megnőnek az idén és jövőre - állapította meg a főigazgató -, ami a nyugdíjjárulék csökkentésének tulajdonítható. A kormány a választási ígéretéhez híven ez alatt a ciklus alatt összesen öt százalékponttal mérsékli ugyanis a nyugdíjjárulékot, tehát az alap bevételeit. A kiadásokat azonban nem lehet ezzel párhuzamosan lefaragni. Jövőre a járulékcsökkenésből következő bevételkiesés már mintegy 170-180 milliárd forint lesz. Hogy ez az összeg sok vagy kevés, ezt nem óhajtotta minősíteni, ám a hiányt valamilyen forrásból - és ez csak a költségvetés lehet - állni kell.Részletek a Népszabadságban! >>>
Ajánlott videó
- 18:32 Papp Máté Bence elmondta, mit gondol Peter Šrámek Átkozott nyár-előadásáról
- 18:31 Botrány az amerikai úszóknál, csalással vádolják társukat a parasportolók
- 18:19 Kirúgták a 44 éves tanárnőt, aki büntetésként alsóneműre vetkőztette a diákjait Nyírmeggyesen
- 18:00 Zsákoljon vagy beszéljen a politikus, ha jön az ár?
- 17:59 Egymilliárd forintból készül el Pécs fedett jégpályája
- 17:55 Magyar férfi holtteste került elő Izlandon
- 17:55 Magyar Hang: KDNP-s politikusoknak dolgozott Bese Gergő
- 17:35 A Kísértés: „Igazi suttyónak tartom” – Dorina nem örült, amikor meglátta a villába érkező új kísértőt
- 17:24 130 pontos megszorításcsomagról döntött Orbán Viktor
- 17:10 Utcára tett közel 600 diák és Iványi Gábor mellett állnak ki a Blaha Lujza téren
- 16:52 Így ejti csapdába a pompás ligetszépe a "magyar kolibrit"
- 16:49 Dzsudzsák is elmondta a véleményét arról, hogy Sallai Törökországba igazolt
- 16:21 Ember Márk: Amilyen nyelven imádkozol az Istenedhez, ahhoz a nemzethez tartozol
- 16:19 Találtak egy holttestet a váci vasútállomásnál
- 16:16 Karnyújtásnyira a tetőzéstől: sétányok, rakpartok, alagút is víz alatt Budapesten
- 11:15 Beintett két sofőr egymásnak az M7-es sztrádán, büntetőfékezés és baleset lett a vége
- 07:47 Lánchíd, Recsk, Fudan, Sorsok háza – itt a kormánydöntés
- 11:08 Tótka Sándor: Ennek az olimpiai ciklusnak az árát a családom fizette meg
- 11:33 Kulcsár Edina: A kapcsolatunk elején sokan gondolták, azért vagyok vele, „mert ő G.w.M, a pénz, hírnév a fontos”
- 17:24 130 pontos megszorításcsomagról döntött Orbán Viktor
- 10:03 Illegális benzinkutat üzemeltetett a kamionmosójában egy apa és a 19 éves fia – légifelvétel a rajtaütésről
- 13:28 Közölték az orvosok Liptai Claudiával, szabad-e zsűriznie övsömör után a Sztárban sztárban
- 09:45 Nők40 nyugdíj: a szolgálati idő nem feltétlenül jogosító idő is
- 11:21 Egy egyszerű beállítással védekezhetünk az SMS-es csalások ellen
- 08:41 „Vannak, akik előbb voltak. A tyúk is előbb volt, mint a tojás” – máris összefeszült Nati és Natália A Kísértésben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!