Nagyvilág

Az Iszlám Állam vezetője bukdácsolt a gimiben

Abu Bakr Al Baghdadi (Abu Bakr Al Baghdadi)
Abu Bakr Al Baghdadi (Abu Bakr Al Baghdadi)

20 éves koráig járt középiskolába, gyatra teljesítményét elnézték, mert a testvére meghalt a háborúban. Érettségit csak többletpontokkal sikerült szereznie, amiket azért kapott, mert "egy mártír testvére".

A Közel-Kelet, csakúgy, mint a világ nagy része nem tud napirendre térni az Iszlám Állam nevű halálszekta ténykedése fölött. Ennek a szektának a vezetője Abu Bakr al-Bagdadi, aki kalifának nevezi magát. Úgy tűnik, hogy bár valóban kiemelkedő tehetséget tanúsít a cél nélküli kegyetlenkedésben és rablásban, az élet hétköznapi területein ő is csak ember. Például alig tudott leérettségizni.

Az Emirátusok 24.ae nevű weblapja a napokban arról számolt be, hogy számos, állítólag Abu Bakr al-Bagdadiról, az Iszlám Állam vezetőjéről szóló dokumentum másolata kering a közösségi oldalakon.

Néhány az ISIS-hez köthető felhasználói profil is azt állította, hogy a Bagdadi fiatalkoráról információval szolgáló dokumentumok valóban “hivatalosak”. Az iraki kormány még nem erősítette meg a dokumentumok hitelességét, de a 24.ae weboldal szerint a másolatok megegyeznek a CIA adatbázisában szereplőkkel. Ezek a dokumentumok azért érdekesek, mert pontos képet alkotnak a kalifáról, amikor még hétköznapi ember volt.

Milyen dokumentumokról is beszélünk?

Itt van például az ISIS vezetőjének születési anyakönyvi kivonata, melyből kiderül, hogy nem csengett mindig ilyen jól a neve, mint most.


Az 1971-ben kiállított születési bizonyítvány szerint Bagdadi eredeti neve Ibrahim Auad Ibrahim, és Irakban született Szamarra városában.

Vagy a személyi igazolványa, melyből kiderül, hogy Bagdadinak nem sikerült időben leérettségiznie, ezért 20 éves koráig járt középiskolába.

Ez a bizonyítvány pedig a 12. évfolyamos jegyeit mutatja (1991-ből):

A bizonyítványból kiderül, hogy Bagdadi csak azzal az indokkal tudott megfelelő jegyeket szerezni a végzéshez szükséges tárgyakból, hogy figyelembe vették gyatra teljesítményében, hogy a testvére meghalt a háborúban. Ez a tény persze később nem akadályozta meg abban, hogy bevezesse a kiskorúakra is kiterjedő rabszolga kereskedelmet, a nyilvános kegyetlenkedéseket és a szabad rablást a csoportja által meghódított területeken.

Ez pedig nem más, mint a kalifa érettségi bizonyítványa:

A végbizonyítvány azt mutatja, hogy Bagdadi 1991-ben végezte el a középiskolát. Utolsó évében megkérdezték tőle, hogy bukott-e már meg ezelőtt az érettségi vizsgán, mire ő igennel válaszolt. A bizonyítvány alján szerepel, hogy az érettségi megszerzéséhez szükséges többletpontokat azért kapta, mert “egy mártír testvére”.

Az iraki Al-Kaida vezetőjeként ismert Bagdadi 2014-ben kiáltotta ki magát a muszlimok kalifájává. Az Iszlám Állam számos területre tette rá a kezét Irakban, Szíriában és Líbiában. Az Egyesült Államok 10 millió dolláros jutalmat ajánlott fel az információért cserébe, mely segít őt elfogni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik