(FN, MTI) Az év második felében távozik Győrből és megválik az Audi AG-tól Karl Huebser, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató döntéséről ma nyilatkozott a sajtónak Győrött. Az elismert szakember az MTI értesülése szerint a német motorgyártó Deutz AG igazgatótanácsának tagja lesz, és ebben a beosztásában a termelésért és a műszaki fejlesztésért felel majd. Az ügyvezető igazgató - akinek a nevéhez a győri gyár alapítása fűződik - a sajtótájékoztatón elmondta: közel egy évtized után távozik Magyarországról, és döntésébe bevonta az Audi igazgatótanácsának tagjait is. Elhatározásának hátteréről csupán annyit mondott: ideje újabb kihívásoknak elébe menni. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni: "nem fut el és nem dobták ki". Karl Huebser közel három évtizede dolgozik az Audinál, és 1993-tól - megalapítása óta - irányítja az Audi győri leányvállalatát, amely a konszern egyik legsikeresebb vállalkozása. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: új funkciójában is szorosak lesznek kapcsolatai az Audival, Magyarországgal és Győrrel.
Ajánlott videó
- 20:44 Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
- 20:34 A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
- 20:04 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.01.
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
- 19:58 Meghalt Bikár Péter, a magyar jégkorong meghatározó alakja
- 19:23 A Tatabánya első magyar csapatként döntős az Európa Kupában
- 19:01 „Ha nem ő állna a kapuban, biztos lenne a kiesés” – Tóth Balázs másfél év alatt kirobbanthatatlan lett a kapuból
- 18:58 VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
- 18:39 Donald Trump 15-ről 25 százalékra emeli az Európában gyártott autókra kivetett vámot
- 18:24 „Mbappé nem képes arra, amit Dembélé és Olise csinál a pályán” – figyelmeztették a francia focikapitányt a vébé előtt
- 18:18 Harry Potter-rajongók figyelem: megint ingyen adják a Hogwarts Legacy-t!
- 18:00 Világunk elszaródása, Napóleon bolond leszármazottja és az utolsó akcióhősök – ezekről olvastunk áprilisban
- 17:45 Tragédia: öt ember meghalt egy repülőgép balesetében Texasban
- 17:26 Videón, ahogy Trump merénylője beront a Fehér Ház tudósítóinak vacsorájára
- 16:59 Bojár Gábor elárulta, kit tart jónak a NER-es üzleti világból: az illető Tiborcz Istvánhoz köthető
- 07:51 „Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 05:45 Eltűnt technológiák kvíze: te emlékszel még ezekre? A fiatalok többsége már nem tudja, mire valók
- 15:56 Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek?
- 10:01 Magyar Bírói Egyesület: Erodálódott a bírói függetlenség, a bíróságok akaratuk ellenére bevonódtak a politikai térbe
- 07:58 „Feltörték a fiókját?!” – saját követői sem ismerték fel Balogh Edinát új fotóján
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
- 17:26 Videón, ahogy Trump merénylője beront a Fehér Ház tudósítóinak vacsorájára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
