Belföld

Káprázatos indulás a Színes Mai Lappal

Immár két hónapja van a napilappiacon a Színes Mai Lap. Az előzetes eladási adatok alapján mindössze két hónapos léte alatt példányszáma megközelítette a Mai Nap tavaly év végi auditált számait.

Immár két hónapja van a napilappiacon a Színes Mai Lap. A rendszerváltás első füg-getlen bulvár újságjának, a Mai Napnak “szellemi örökségét” folytató és újságíróinak zömét foglalkoztató lap március 9-ei indulása óta a tabloid piac történetében egyedülálló eredményt mutathat fel. Az előzetes eladási adatok alapján mindössze két hónapos léte alatt példányszáma megközelítette a Mai Nap tavaly év végi auditált számait. Immár két hónapja van a napilappiacon a Színes Mai Lap.

Mint ismeretes, 2001. március 9-én indult útjára a Színes Mai Lap, amely a szerkesztőség és a kiadó szándékai szerint a piac meghatározó szereplőjévé kíván válni. Ezért az olvasókat ér-deklő stílust és tartalmat honosítja meg korszerű, a XXI. század igényeihez illeszkedő kivitel-ben. Az eredmények már most e koncepció sikerét bizonyítják.

A Színes Mai Lapból a Lapker hálózatán keresztül az elmúlt két hónap alatt naponta átlagosan 65 ezer példányt értékesítettek. Ehhez adódik még az előfizetők és az egyéb eladások száma.

“Ez az eredmény rendkívül pozitív,” – nyilatkozta Deutsch Péter, a Színes Mai Lapot kiadó Híd Rádió Rt. vezérigazgatója. “Az, hogy ez alatt a rövid idő alatt a lap ilyen kedvező eladá-sokat produkált az újságárusoknál, azt mutatja: az olvasók megkedvelték az új bulvár lapot. Ez számunkra nagyon fontos üzenet, és igyekszünk megfelelni ennek a bizalomnak.”

Hamarosan a Színes Mai Lap a szakmának is bemutatkozik. 2001. május 17-én, 11 órakor, a New Orleans Music Clubban lesz a lap, nyugodtan mondhatjuk, a szakmában eddig egyedü-lálló prezentációja, amelynek során beszámolnak terveikről, szándékaikról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik