A szólásszabadság melletti kiállásra szólított fel a The Weekend Australian című ausztrál lap szombaton. Az újság közzétett egy rajzot, melyen Jézus – kezében a Koránt tartva – azt mondja Mohamednek, hogy „már mondtam neked, hogy szükség lenne egy folytatásra”. Mohamed erre azt felelte egy „Háborúban a világ” című újságot lobogtatva, hogy emberi formában nem tud visszatérni a földi életbe, hogy megírja, mert keresztre feszítenék.
A lap vezércikkében arra szólítja fel a nyugati társadalmakat, hogy ne engedjenek a szólásszabadságból, az alapvető értékekből.
Az ausztráliai Sydney-ben december közepén volt túszdráma, amiben az elkövetővel együtt hárman haltak meg. A túszejtő az Iszlám Államra hivatkozott, a hatóságok azonban később kiderítették, hogy nem állt kapcsolatban a terrorszervezettel.