Sport

A Szolnok a Primorje Rijekával csatázik

Szolnoki Dózsa (szolnoki dózsa, )
Szolnoki Dózsa (szolnoki dózsa, )

A Szolnok a két magyar olimpiai bajnokot is felvonultató horvát Primorje Rijekával találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

A hétfőn Luxemburgban elkészített sorsolás értelmében a Tisza-partiak az első mérkőzést vívják idehaza október 26-án, s a november 9-i visszavágót rendezik a végső győzelemre is esélyes, a Varga fivérek, Dániel és Dénes erősítette rivális otthonában.

A négy párban a továbbjutás egyenes kieséses rendszerben, két mérkőzésen dől el.

A Szolnok azért kerülhetett össze az egyik selejtezőcsoport győztesével, mert saját négyesében, Nagyváradon csak a második lett a hazai Oradea mögött.

A Szolnok az elmúlt hétvégi második selejtezőkörben kapcsolódott be a BL-be, a másik magyar résztvevő, a ZF-Eger kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 együttest felvonultató szakaszban száll először medencébe. Abban a nyolc kiemelt és a harmadik selejtezőkörből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

A BL harmadik selejtezőkörének párosítása

Oradea (román)-Kazany (orosz)
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – Primorje Rijeka (horvát)
Radnicki Kragujevac (szerb)-Vuliagmeni (görög)
Pro Recco (olasz)-Crvena zvezda (szerb)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik