Hazatérőben Rab szigetéről a szikrázó kiilenc nap után, ízelítőt kaptunk a zordabb Adriából is. A kompon, mely a néhány kilométeres tengerszoroson átvisz a szárazföldre, a bóra a második emelet fedélzetére is felcsapta a sós permetet, állni alig lehetett a viharos szélben, az autók pedig alapos mosást kaptak, ami tengervíz esetében nem a legjobb ápolószer a karosszériának. A parton útra kelve át is kellett törölni a sóval bepöttyözött tükröket, szélvédőket. Isten veletek, friss tengeri halak, rákok, calamarik!
A tengerparti Senj városától fel a hegyeken át, időnként különböző autópályákon. (Ismét megerősítve, amit eddig is tudtam, hogy sehol Európában nem olyan arcátlan az autópálya-díj, és nem olyan ostoba a rendszer, mint nálunk.) Bármennyire szerelmesei vagyunk a tenger gyümölcseinek, Letenyét elhagyva erős nyálképződést előidéző tervezgetésbe fogtunk egy jó magyaros ebédről. Elhatározván, hogy lutri alapon az első országúti vendéglőnél megállunk. Ez meg is történt. Kulturált épületegyüttes, ápolt parkolóhely invitált Nagykanizsa után mintegy hat kilométerre, Zalasárszeg határában: a Csányi Vendéglő.
(Nyomban megdobban a szívem, hiszen 1951-től Csányon voltunk a szüleimmel kitelepítve. Dinnyeszakértelmem ezáltal professzorinak mondható. Valahányszor hosszas szagolgatás és már-már gyanút keltően erotikus jellegű fogdosások után sikerül a legkiválóbb sárgadinnyét hazavinnem – mindig hálatelt szívvel gondolok Rákosi Mátyásra. De az én Csányom Heves megyében van. Ez a Csányi Vendéglő pedig Zalában.)
Mielőtt belépnénk, a bejárattól jobbra döngölt kemence pöffeszkedik. Ebben sütik a vendéglő slágerét, a kemencés tálakat. Az egyik: fél csülök, egész csirkecomb, párolt káposzta, kemencés burgonya. A másik: csülök, malacpecsenye, csirkecomb, saslik. Na kéremszépen, nyögtem, itthon vagyunk! Hatalmas volt a kísértés persze, de némi vívódás után humánusabb megoldás mellett döntöttünk. Ezalatt pacalpörkölt értendő (alapjában jó volt, csak túlborsozták, és ezt nem egy érzékeny lélek sziszegi, mert én szeretem a borsot). Meg birkapörkölt értendő, ez egyértelműen kitűnő. Akárcsak a szarvaspörkölt, lezárván a kímélő ételek sorát. De ehettünk volna Kaszás pecsenyét, Göcseji pecsenyét (burgonyás bundában), nem beszélve a Borkereskedő kedvenc pecsenyéjéről (sonka, póréhagyma, gomba, barnamártás). A köretek között ujjongva fölfedeztem a dödöllét, ezer éve nem ettem, a pacalt ezzel kértem tehát. Hamisítatlan dödölle volt! Szerettem volna egy ómódi uborkasalátát is hozzá. Semmi kígyóuborka! Hanem a hazaiból hajszálvékonyra gyalultan, fél napig ecetben áztatva, jól megpaprikázva. Ilyen nálunk már nem létezik! Hol vagytok ti régi uborkasaláták?
Vezettem, tehát alkoholmentes sört ittam, Schlossgold volt csak, a leggyengébb a mezőnyben, viszont “Most” thermocímkéje csak akkor látható, ha 6 fokra hűtik. Zseniális találmány, mert vendéglőseink jó része nem adja elég hidegen a sört. A palacsinta sápadt volt és sületlen, ráadásul hajtogatva tálalták. Szentségtörés! Néhány részlettől eltekintve végül is barátságosan fogadott a hazai konyha. De azért az a calamari Rab szigetén! –
Környezet: kellemesen vidéki Kiszolgálás: készséges Előételek: 350-720 forint Levesek: 130-360 forint Főételek: 400-2600 forint
