Nagyvilág

Idegtépő mentőakcióban vett részt a külügyminiszter

carl bildt (carl bildt, )
carl bildt (carl bildt, )

A svéd külügyi tárca volt vezetője segédkezett egy istenkáromlásért halálra ítélt afgán diák megszöktetésében titokban - jelentette egy svéd bulvárlap.

Az Expressen című újság tájékoztatása szerint a svéd külügyi tárcát 2006-tól 2014-ig vezető Carl Bildt 2009-ben, kabuli látogatása alkalmával egy kormányzati repülőgép fedélzetén csempészte ki az újságírást tanuló Szajjíd Pervez Kambaksot az ázsiai országból. Az elmondása szerint “idegtépő” akcióban segítségére volt Kai Eide norvég diplomata, az ENSZ akkori afganisztáni megbízottja is.

Az afgán férfira azért szabtak ki halálbüntetést, mert az iszlám vallást bíráló, a nők jogait taglaló írásokat terjesztett. A svéd lap szerint az afgán szökevénynek azóta már megkegyelmeztek és jelenleg valószínűleg az Egyesült Államokban él.

A 1991 és 1994 között kormányfőként is szolgáló Bildt csütörtöki Twitter-bejegyzésében ezt írta: bár a művelet titkos volt, most már a nyilvánosság elé tárható, mivel a politikai vezetés megváltozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik