Elraboltak és lefejeztek egy polgármesterjelölt nőt Mexikó egyik délnyugati szövetségi államában. Az ügyészség (helyi idő szerint) szerdán elmondta, hogy Aide Nava holttestére Guerrero állam északi részén bukkantak rá, ahol tavaly szeptemberben 43 tüntető diákot hurcoltak el a rendőrök egy polgármester kérésére, majd átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda tagjainak, akik végeztek foglyaikkal, majd holttestüket elégették. A tömeggyilkosság Enrique Pena Nieto elnök kormányzatának legnagyobb válságát robbantotta ki.
Fia eltűnt, férjét tavaly meggyilkolták
Az ügyészség szóvivője szerint a mexikói Demokratikus Forradalom Párt (PRD) 42 éves jelöltjét Ahuacuotzingo városban rabolták el, ott, ahol indulni készült a júniusi választáson a polgármesteri székért.
Teteme mellett írásos üzenetet hagyott a Los Rojos (Vörösök) nevű bűnbanda, hasonló bánásmóddal fenyegetve meg abban minden politikust, aki úgymond “kitáncol a sorból”. Nava fiát tavaly szintén elrabolták, azóta eltűntként tartják számon. A jelölt férjét, aki korábban polgármester volt ugyanott, 2014-ben ugyancsak meggyilkolták.
Guerreróban, nyolc másik mexikói szövetségi állammal egy időben júniusban tartanak helyhatósági választásokat, bár sokan kételkednek abban, hogy ilyen erőszakcselekmények közepette lehet-e eredményes szavazást tartani.
Enrique Pena Nieto elnöknek, aki 2012 decemberi hivatalba lépésekor azt ígérte, hogy helyreállítja a rendet a latin-amerikai országban, most utcai tüntetések sorozatával kell szembenéznie az Iguala városban 2014 szeptemberében meggyilkolt diákok ügye miatt. A brutális bűncselekmény kitervelésével az ügyészek a város PRD-s polgármesterét és feleségét vádolják.
Az elmúlt nyolc évben Mexikóban több mint százezer ember vesztette életét a drogkartellekhez köthető erőszakcselekményekben.