Nagyvilág

Mianmar – hajóbaleset több tucatnyi halott

Mentoov(210x140).jpg (mentőöv, )
Mentoov(210x140).jpg (mentőöv, )

A partok mellett elsüllyedt komphajó 215 hivatalosan nyilvántartott utasából csak 167-et tudtak épségben kimenteni, de a hajón ennél többen is lehettek.

Elsüllyedt egy hajó Mianmar nyugati partjainál, a balesetben legalább huszonegyen meghaltak, huszonhét embernek pedig nyoma veszett – közölték szombaton a hatóságok.

Huszonegy ember, két férfi és tizenkilenc nő életét vesztette, huszonhét utas pedig eltűnt a péntek éjszakai kompbalesetben a nyugati Rakhine szövetségi állam közelében – tudatta a helyi rendőrség.

A mentőalakulatok esetleges túlélők után kutatnak, a mentést azonban megnehezíti a viharos időjárás.

Többen is eltűnhettek, mint amennyiről tudnak

A tájékoztatás szerint a hajónak hivatalosan körülbelül 215 utasa volt, akik közül 167-et épségben kimentettek.
Nevük elhallgatását kérő illetékesek ugyanakkor elmondták, a komphajó fedélzetén sok olyan ember is tartózkodott, akinek a neve nem került fel az utaslistára. “Az eltűntek száma tehát minden bizonnyal magasabb 27-nél. Rendkívül kicsi rá az esély, hogy ilyen időjárási körülmények között túlélőket találunk” – fogalmazott a tisztségviselő.

A katasztrófa okát még nem tudták kideríteni, bizonyos források szerint a kétemeletes komphajó a hatalmas hullámok miatt sziklának ütközött.

Mianmarban gyakoriak a hasonló balesetek, mivel a kompok gyakran túlzsúfoltak, valamint építésüknél és használatuknál időnként figyelmen kívül hagyják a biztonsági előírásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik