[FN, MTI-Eco] Az American Airlines, a világ legnagyobb légitársasága "nagy-nagy veszteségre" számít mind a negyedik negyedévről, mind pedig az egész évről - figyelmeztette a cég elnöke, Donald Carty szerdán közleményben a 115 ezer alkalmazottat és a részvényeseket. A társaság még mindig többmillió dollárt veszít naponta, és nehezen küzd a repüléstől elbizonytalanodott utasok kedvéért, habár decemberben már növekedtek kissé a foglalások - írta Carty. Az American Airlines az első kilenc hónapban 964 millió dollár veszteséget termelt, ebből 414 millió dollár veszteség a harmadik negyedévben keletkezett, már a szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatását tükrözve. Elemzők 1,75 milliárd dollár veszteséget várnak a negyedik negyedévről, azaz részvényenként 4,41 dollár veszteséget, a tavalyi utolsó negyedévi részvényenként 34 centes nyereség helyett. Egész évre részvényenként 8,78 dollár veszteséget jósolnak a tavalyi részvényenként 4,65 dollár nyereség helyett.
Ajánlott videó
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 08:42 „Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 08:15 A kérdés szokatlan, a kellemetlenség azonban nagyon is való: Fájhat-e a férfiaknak a szex?
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 06:00 Lélegzetelállító fotókon az öreg erdők titokzatos és magányos remetéje
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
