Nagyvilág

Olaszországban fogták el a török túszejtés egyik gyanúsítottját

Mestre egyik szállodájában hétfőn őrizetbe vettek egy török férfit, akit a március 31-én, Isztambulban egy ügyészt túszul ejtő terroristacsoport toborzójának tartanak.

A 45 éves Unal Erdel jelenleg a velencei börtönben vár arra, hogy az olasz hatóságok kiadják Törökországnak.

A férfi ellen nemzetközi körözés volt érvényben. Az olasz rendőrség azután azonosította, hogy bejelentkezett a mestrei szállodába.

A 2005-től osztrák állampolgársággal rendelkező török férfi a húsvéti ünnepekre érkezett Mestrébe osztrák feleségével és két kiskorú gyermekükkel.

Az olasz hatóságok szerint Unal Erdel annak a török szélsőjobboldali csoportnak a tagja, amelynek két tagja március 31-én az isztambuli bíróságon túszul ejtette Mehmet Selim ügyészt, aki később belehalt sérüléseibe. Unal Erdelt a csoport toborzójának tartják.

A török hatóságok az 1994-es ankarai zavargásokban való részvétel, valamint egy ankarai bank ellen 1995-ben végrehajtott terrortámadás miatt adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter úgy kommentálta a török férfi elfogását, hogy Olaszországban a húsvéti ünnepekre a lehető legmagasabb biztonsági készültség lépett érvénybe, ami egyebek között a szállodákba érkező vendégek tüzetes ellenőrzését jelentette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik