Nagyvilág

Szijjártóék kedden is mentették a magyarokat Jemenből

Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )
Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )

Kedden folytatódott a magyarok evakuálása Jemenből, de további részleteket csak szerdán közöl, miután a kimenekítettek biztonságos helyre érkeztek - mondta a külügyminiszter kedden este az M1 műsorában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium késő esti tájékoztatása szerint Szijjártó Péter szerdán reggel 9.30-kor doorstep sajtótájékoztatón számol be a jemeni magyarok kimenekítésének legfrissebb fejleményeiről a minisztériumban.

1000 dollárba kerül egy magyar kimentése

Szijjártó Péter az MTI-nek hétfőn Barcelonából nyilatkozva elmondta, hogy információk alapján 14 magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement.

A miniszter emlékeztetett: vasárnap 26-an érkeztek Jemenből Kartúmba, őket a helyszínen a kairói magyar nagykövetség első beosztottja, a helyi tiszteletbeli konzul és a helyi magyar kereskedőház munkatársai fogadták. Tájékoztatása szerint mindannyian jól voltak, köztük a hetedik hónapban lévő állapotos nő és a gyermekek is.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a mentőakció végrehajtásának költsége a jelenlegi számítások alapján mintegy ezer dollár személyenként.

Katonai hadművelet indult

Szijjártó Péter felidézte: a vasárnapi információik alapján még hatan voltak Jemenben, akik magyarok vagy magyar családok tagjai. Azonban ahogy romlik a helyzet, egyre többen jelentkeznek olyanok, akik eddig ezt nem tették meg.

Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorításáért és a törvényes hatalom helyreállításáért március 26-án Szaúd-Arábia más térségbeli arab országokkal együtt katonai hadműveletet indított a lázadók ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik