Nagyvilág

Több a magyar elsős Szlovákiában, mint tavaly

Nőtt a magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott gyerekek száma 2012-ben az előző évihez képest - mondta el az MTI-nek Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke vasárnap.

Szlovákiában 2012-ben 3570 gyereket írattak be magyar tannyelvű alapiskolába. Az idei beiratkozás tehát pozitív eredményt hozott, hiszen egy évvel korábban 11-el kevesebb, összesen 3559 leendő elsőst írattak szülei magyar iskolába.

“Minden létszámemelkedés örömteli és jónak értékelhető, főként ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi időszakban több olyan évünk is volt, amikor országos szinten csökkent a magyar elsősök száma” – jelentette ki az összesített eredmények kapcsán Pék László. Hozzátette: enyhén, de pozitív irányba mozdult el a demográfiai fejlődés és nem lett rosszabb az asszimilációs hatás, ennek köszönhető, hogy leállt a magyar alapiskolákba beíratott gyerekek létszámcsökkenése.

“Vannak járások a nyugati országrészben, ahol ugyan csökkent a létszám, de jó hír, hogy például a nyitrai járásban, ahol már kevesen vagyunk, sikerült növelni a létszámot” – mondta el Pék László. Hozzáfűzte: megfigyelhető, hogy ahol intenzív közösségi munka folyik, ott javultak az eredmények.

Szlovákiában az idén először, mintegy 8000 kis- és nagycsoportos óvodás is részesült a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásából. Pék László szerint ez a felvidéki magyarság megmaradását szolgáló lépés is hozzájárulhatott a mostani eredményekhez.

“Még nőhet a magyar iskolák elsőseinek a száma szeptemberben” – mondta Ádám Zita, az SZMPSZ alelnöke az MTI-nek. Ennek oka az, hogy vannak szülők, akik az utolsó utáni pillanatra hagyják a beíratást. Ádám Zitát megnyugvással töltik el a mostani eredmények, de mint rámutatott, nagyon fontos azoknak a körülményeknek a megteremtése, amelyek “behozzák a gyerekeket az iskolába.”

A szlovákiai beiratkozás szombaton ért véget, az eredményeket vasárnapra összegezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik