A lefejelős történetet mintha kiheverte volna Paulo Sousa, pontosabban az imidzse (Borbola kolléga szemöldöke már nehezebben gyógyult), ezt a mostanit viszont már nehezebb lesz helyretenni: nem fogadni a szövetségi kapitány kézfogását tiszta, százszázalékos bunkóság.
Nyilván születnek majd magyarázatok – Fehérvárott a kommunikációs manőverekben sokkal inkább verhetetlenek, mint a Sousa-féle csapat a pályán –, hogy nem vette észre a feléje nyújtott kezet, mert éppen megpillantott valakit az előtérben, vagy nem ismerte fel Egervári Sándort, autogramm-kérőknek pedig aláírást ad, nem jattot… Bármi érkezik is, a helyzet nehezen magyarázható, a jobbos elmaradásáról szóló hírek után jobbítani bármit aligha lehet – ez az egész úgy ahogy van, menthetetlen.
A közvélemény egyébként egy ütközési pontot ismer Sousa és Egervári viszonylatában: Elek Ákos mellőzésével kapcsolatban tett néhány kritikus megjegyzést a kapitány – és ennyi. Hogy a háttérben akadt-e még bármilyen egyéb komment, suskus, ellenőrizhetetlen: ettől még kezet lehet fogni egy edzőkollégával – vannak egyéb módszerek az elégedetlenség kifejezésére. Mourinho is rendre kezet fog Guardiolával, és csak a stábtagok szemét nyomja ki, teszem hozzá ironikusan, ami persze nem azt jelenti, hogy mostantól Szilágyi doktor ne menjen Sousa közelébe – a portugálnak éppenséggel van fóruma, ahol verbálisan visszavághat Egervárinak, ha valami baja van vele, ám a kézfogás nem fogadása több mint kínos. Nem Egervárinak – a Videotonnak.
Merthogy az látható, Fehérvár jól fekszik a felsővezetésnél, és az MLSZ is legalább annyira fontos a kedvenc sportágban foganatosított nagy változások levezénylőjeként… Szóval igencsak fura, hogy a két bástya között ilyen feszültség támad.
Jobb helyeken már azt sem tűrték volna, hogy egy szakvezető bármilyen konstellációban nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon a sportlap újságírójának – node ez Magyarország, itt annyi bűn marad következmény nélkül, hogy ez hovatovább fel sem tűnt…
Azon túlmenően, hogy információim szerint meglehetősen jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy az NS újságírója, Borbola Bence vonja vissza a rendőrségi feljelentést – nem tette meg, nagyon helyesen –, egyvalamiről azóta sem hallottunk: hogy Sousa elnézést kért volna. Igaz, a békéltető tárgyalásra sem ment el, de erről külön kommüniké született a klub részéről, hogy későn meg rossz helyre kézbesítették az idézést, a tréner meg egyébként is Törökországban volt edzőtáborban.
Ahol nem volt hajlandó kezet fogni Egervári Sándorral, tehetjük hozzá. Parádés, jöhet majd az újabb kommüniké, továbbá várhatjuk, hogy az indolens luzitán mivel rukkol még elő a közeljövőben. Mondhatnám, hogy a média örülhet, nekünk is van egy saját Mourinhónk, portugál ez is, csak az eredménysora nem ugyanaz… A bökkenő persze éppen ez: Sousa mire vág fel annyira, edzőként ugyanis egyelőre nulla a produkciója, összességében.
Fehérvárott ugyanakkor – ahol a szerződésekben szereplő nullák kevésbé számítanak, van keret, bőven – elgondolkozhatnak azon, vajon a szponzorok örülnek-e az efféle sztoriknak, továbbá azon is, az eddigi eredményeket nemde elérhették volna más szakvezetővel is. Nem feltétlenül kell visszasírni Mezey Györgyöt – habár… –, akad még elég slágernév Európa-szerte ebben a szakmában, aki megfizethető, ha már mindenáron ilyen kell a csapathoz. Higgyék le, tudnak olyat találni, aki nem fejel le újságírót, és kezet nyújt a szövetségi kapitánynak – és ezt még a munkaszerződésben sem kell kritériumként lefektetni, merthogy magától értetődő a kiválasztott úriember számára.
