Nagyvilág

Timosenkó miatt lefújták a jaltai csúcsot

Ukrajna elhalasztotta a közép-európai államfők péntekre és szombatra tervezett jaltai csúcstalálkozóját, mivel a legtöbb meghívott - tiltakozásul a Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szembeni bánásmód miatt - lemondta részvételét.

“Mivel több európai vezető nem tud részt venni a jaltai csúcstalálkozón, Ukrajna úgy döntött, hogy azt egy későbbi időpontra halasztja” – mondta Olekszandr Gyikuszarov ukrán külügyi szóvivő az Interfax-Ukraina hírügynökségnek. Miután a hétéves börtönbüntetését töltő Julija Timosenko éhségsztrájkba kezdett, mert állítása szerint a börtönben megverték,  az ügy miatt eddig több mint tíz európai – mások mellett a német, az osztrák, a cseh, az olasz, a szlovén, a román és a horvát – államfő jelezte, hogy nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón, és több vezető politikus lemondta részvételét a júniusi közös lengyel-ukrán rendezésű futball-Európa-bajnokságon is.

A magyar Külügyminisztérium sajtófőosztálya pénteken közölte, hogy Áder János megválasztott köztársasági elnök – aki május 10-én lép hivatalba – halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján.  A kijevi szóvivő szerint csupán a lengyel, a litván, a moldovai és a szlovák elnök jelezte, hogy elmegy Jaltába. Ukrajnára erőteljes nyomás nehezedik Timosenko miatt, és több politikus a júniusi lengyel-ukrán közös rendezésben megtartandó futball-Európa-bajnokság ukrajnai eseményeinek a bojkottjára szólított fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik