(FN) 6984,55 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX , 8,88 ponttal lejjebb a szerdei zárásnál. Nem számítanak jelentős árelmozdulásokra csütörtökön az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Szálkai András, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint továbbra is alacsony forgalomra és szűk sávban mozgó árakra lehet számítani, illetve egy-egy részvény esetében a vállalati hírek mozdíthatnak az árfolyamon. Példaként említette az OTP-t, amelynek várható eredményére kedvezően hathat a kötelező tartalékráta csökkentése. A Mezőgép esetében a tulajdonos akvizíciójával kapcsolatos hivatalos közlésre vár a piac. Titkos Rita, a Microbroker Rt. üzletkötője úgy véli, alacsony forgalom mellett 7 ezer pont körül stagnálhat a BUX. Hozzátette, hogy a kis forgalom miatt egy-egy domináns vevő vagy eladó megjelenése eltérítheti egyes papírok árfolyamát. Gyengült szerdán a frankfurti tőzsde irányadó indexe elsősorban a félvezetőket gyártó Infineon és a Deutsche Telekom árcsökkenésére. A börze 30 vezető részvényének DAX mutatója 0,80 százalékkal (49,69 ponttal) 6192,44 pontra süllyedt. A londoni értéktőzsde irányadó indexe, az FTSE100 0,6 pontos veszteséggel, a frankfurti tőzsde fő mutatója, a DAX30 15,95 pontos süllyedéssel indult csütörtökön. A Nasdaq Composite indexe 2217,73 ponton fejezte be a szerdai napot, ami 0,7 százalékos (15,93 pont) csökkenést jelent keddhez képest. A Dow Jones 0,9 százalékkal (105,60 ponttal) 11070,24 pontra gyengült.
Ajánlott videó
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 15:05 Gyászol a sportvilág, meghalt Anatolij Bondarcsuk
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 08:34 „Szarul játszik, visszavonulhatna” – Michael van Gerwen nyugdíjba küldené a kétszeres dartsvilágbajnokot
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 08:06 Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
