Nagyvilág

Lángoló hajóról mentett irániakat az amerikai haditengerészet

Ez volt a hetedik eset az elmúlt mintegy két évben, hogy amerikaiak iráni tengerészek segítségére siettek.

Az amerikai haditengerészet kimentett tíz, magát iráninak mondó tengerészt egy égő hajóból az Ománi-öbölben. A James E. Williams amerikai hadihajó szerdán vette fedélzetére egy fából épült, iráni zászló alatt haladó bárka személyzetét.

Greg Raelson főhadnagy, az amerikai haditengerészet Bahreinbe telepített V. flottájának szóvivője elmondta, hogy az irániakat orvosi vizsgálat alá vetették. Most arra várnak, hogy az Enterprise repülőgép-hordozóra szállítsák őket, ahol hazatérésüket szervezik.

Az elmúlt két évben már legalább hétszer fordult elő, hogy az Iránnal szemben álló Egyesült Államok haditengerészete az iszlám köztársaság tengerészeinek segítségére siettek. Idén márciusban egy elsüllyedt iráni hajó egyik matrózát mentették ki élve a Perzsa-öbölből. Januárban pedig szomáliai kalózok fogságába esett iráni halászokat szabadítottak ki amerikai tengerészek.

A januári eset pikantériája, hogy az iráni halászokat pont az a repülőgép-hordozó vezette flottacsoport mentette meg, amelyet Teherán korábban arra figyelmeztetett, hogy tartsa magát távol a Perzsa-öböl, valamint a Hormuzi-szoros vizeitől. Irán azzal is fenyegetőzött, hogy lezárja az olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú szorost, válaszul az atomprogramja miatti súlyos szankciókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik