Nagyvilág

Az Ákos-buli után Afganisztánban kötött ki Áder

áder (áder)
áder (áder)

Szombat este még koncerten szórakozott, vasárnap már Kabulban volt.

„Az önök katonai felkészültsége és bátorsága nagy elismerést vívott ki hazánknak. Helytállásuknak köszönhetően a „magyar katona” név rangot, elismerést jelent szövetségeseink körében” – mondta a köztársasági elnök Kabulban, a magyar katonák vasárnap tartott állománygyűlésén.

Áder és Karzai a kabuli hóesésben – Fotó: MTI

Mint kiemelte, a magyar katonák az életüket is kockáztatják afganisztáni küldetésük teljesítése során. „Ezért fontos, hogy érezzék, minden itt töltött percükben a haza is sorsközösséget vállal önökkel” – hangsúlyozta az államfő, aki több katonának is személyesen adta át azt az ajándékot, amelyet családjuk küldött nekik Magyarországról.

A köztársasági elnök hétfőn Kabulban tárgyal Hamid Karzai afgán elnökkel és Joachim Gauck német államfővel.

Áder János az első magyar államfő, aki ellátogatott az Afganisztánban harcoló magyar katonákhoz.

Mint az MTI hírügynökség által ugyancsak hétfőn közreadott fényképről kiderül, a köztársasági elnök – az elutazás előtt – még Ákos szombati koncertjén bulizott.

Áder János köztársasági elnök (j) és felesége, Herczegh Anita kislányuk társaságában Kovács Ákossal beszélget – Fotó: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik