Nagyvilág

Magánbankokat államosítana Chávez

A venezuelai elnök 1999-es hatalomra jutása óta számos szektorban - köztük az olaj- és aranybányászatban - hajtott végre államosításokat.

Hugo Chávez venezuelai elnök államosítással fenyegette meg az ország magánbankjait arra az esetre, ha nem finanszírozzák kellő mértékben a hazai mezőgazdasági kistermelőket. A venezuelai törvények értelmében a magánbankoknak is részt kell vállalniuk a kormányprogramok és -projektek részleges finanszírozásában

Venezuelában a három meghatározó magánbank a Banesco, a Mercantil és a spanyol Banco Bilbao Vizcaya Argentaria (BBVA) leánybankja, amelyeket név szerint is megemlített, az államosítást is kilátásba helyezve Chávez az Aló Presidente című, szokásos vasárnapi tv-műsorában.

A venezuelai elnök utalt arra, hogy az illetékes kormánytagok arról tájékoztatták, hogy a tavalyi esztendőre a magánbankok számára előírt több mint nyolcmilliárd dolláros kis- és középtermelői finanszírozási keret java része a nagy mezőgazdasági termelők zsebébe vándorolt. Chávez utasította Elías Jauát, mezőgazdasági miniszterét, hogy tájékoztassa a bankvezéreket: hamarosan törvényt fogadtat el, hogy a magánbankoknak előírt mezőgazdasági kölcsöneszközöket egy állami alapba utaltassák.

Chávez elnök 1999-es hatalomra jutása óta számos szektorban – köztük az olaj- és aranybányászatban – hajtott végre államosításokat. Jelenleg is csaknem kéttucat per van folyamatban az elrendelt államosításokkal összefüggésben, így az Exxon és a ConocoPhillips cégekkel való viták is a bíróság előtt vannak.

Az elmúlt 13 évben közel 3,6 millió hektár földet vettek állami tulajdonba Venezuelában: a parasztok ugyanakkor ingyenes földjuttatásban részesülnek szövetkezeteik révén, csak 2011-ben egymillió hektár termőterülethez jutottak ily módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik