Nagyvilág

Európában bujkál a kanadai darabolós gyilkos?

Luka Rocco Magnotta  (kanada, darabolós gyilkos, )
Luka Rocco Magnotta  (kanada, darabolós gyilkos, )

Franciaországba menekült az a kanadai férfi, aki feldarabolt egy férfit, majd a testrészeket elpostázta. Közben azonosították áldozatát.

Már a francia rendőrség is keresi a 29 éves pornószínészt, aki szörnyű gyilkosságával nemzetközi ismertségre tett szert – jelentette a kanadai sajtó. Egy neve elhallgatását kérő francia rendőr elmondása szerint Magnotta az előző hét végén repült Montrealból Párizsba.

Eric Clinton Newman, művésznevén Luka Rocco Magnotta montreali lakásában ölte meg, majd darabolta fel áldozatát, és a horrorfilmbe illő bűncselekményt videóra is rögzítette. A felvételt egy extrém honlapon tette közzé. Ezután egyes testrészeket postára adott: egy lábfejet a Kanadai Konzervatív Pártnak, egy kézfejet pedig a Liberális Pártnak adott fel.

Közben a Toronto Start egy rendőrség forrásra hivatkozva közölte, hogy az áldozat egy 33 éves kínai férfi volt, aki egy montreali egyetemen tanult. A Lin Jün nevű férfi eltűnéséről nemrég számolt be a kínai konzulátus. A közlése szerint a férfival május 24-én vesztették el a kapcsolatot rokonai és barátai. A gyilkosságot bemutató felvétel egy nappal később került fel egy kanadai weboldalra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik