Nagyvilág

A férfi a kétharmados pöröllyel

orbán viktor (orbán viktor, )
orbán viktor (orbán viktor, )

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Orbán Viktor berlini látogatásáról közölt előzetes cikket csütörtöki számában.

A lap két szerzője, Stephan Löwenstein és Majid Sattar A férfi a kétharmados pöröllyel című írás bevezetőjében kiemelte: az Angela Merkelhez csütörtökön ellátogató magyar miniszterelnök “tudja, hogy miként használja a pártja által élvezett széles többséget elég durva reformokra”.

Kifejtették: Orbán szeptember végi ópusztaszeri beszéde a németországi politika nyelvhasználatához képest “megdöbbentő” volt. A kormányfő által alkalmazott “mitikus-mormoló” nyelvezet érthetővé teszi, hogy a Fideszt Németországban nem csupán a baloldal bírálja hevesen, de a polgári táborban is túlnyomórészt óvatos távolságtartással szemlélik.

Hozzátették: az utóbbi időszak vitái az alkotmány, illetve a médiatörvény és az MNB függetlensége körül már lekerültek ugyan a lapok címoldaláról, “de Berlinben azt mondják, hogy a kétségek még nem oszlottak el”. Ezért aztán Angela Merkel kancellár a csütörtöki találkozón megismételheti az utóbbi két évben belső, bizalmas megbeszéléseken számos alkalommal kifejtett figyelmeztetést, hogy a kétharmados parlamenti többséggel óvatosan kell bánni, különösen az igazságügyi és a médiapolitika területén, valamint a választójogot illetően is – tették hozzá.

A kancellár eddig “nem osztotta” az Orbán-kormánnyal szemben Németországban megfogalmazott valamennyi kritikát, így arra lehet számítani, hogy a találkozót követő nyilatkozataiban hangsúlyt helyez majd a német-magyar kapcsolatok szilárdságára, amihez alkalmat kínál a barátsági szerződés huszadik évfordulója – jegyezték meg.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormányfő nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére, kifejtették: a párt vezetéséből származó értesülések szerint a döntés nem külső nyomás következménye és Orbánt valószínűleg újra megválasztották volna tisztségre. “Ugyanakkor meglehet, hogy ő maga vereségtől tartott” – fűzték hozzá.

Berlinben aggódnak a magyarországi gazdasági helyzet miatt – tették hozzá a FAZ szerzői, kifejtve, hogy a várakozások szerint Angela Merkel a találkozón érdeklődik majd az államháztartási konszolidáció és az IMF-fel folytatott tárgyalások iránt. A kancellár “bíráló megjegyzést is tehet” arról, hogy a német befektetőket “elbizonytalanítják” Magyarországon. Hozzátették: az IMF/EU-hitellel kapcsolatban “Orbán tárgyalási stratégiája homályos”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik