Nagyvilág

Újabb halottak az egyiptomi tömegbalesetben

Összeütközött egy vonat és egy iskolásokat szállító autóbusz szombaton Egyiptomban, a balesetben több mint 40 gyerek meghalt - közölte a MENA egyiptomi állami hírügynökség.

A legutolsó adatok szerint 47 kisgyerek, valamint a busz sofőrje és váltótársa is meghalt a baleset következtében. Hírügynökségi jelentések szerint a buszon mintegy 60 kisiskolás utazott.

A rettenetes baleset következményeként benyújtotta lemondását a közlekedési miniszter és az államvasutak vezetője is. Mohamed Murszi egyiptomi elnök utasította a kormányt, hogy nyújtson támogatást a balesetben meghalt gyerekek családjainak.

A súlyos szerencsétlenség Assziut közelében, Manfalut településen történt, Kairótól 300 kilométernyire délre. Az egyiptomi hírügynökség első jelentéseiben még arról számolt be, hogy 40 gyerek halt meg. A baleset helyszínéhez közel fekvő assziuti kórház orvosa, Mohamed Szamir viszont azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma 38, s közülük 37-en 4-6 éves korú gyerekek voltak.

“Azt mondták nekünk, hogy a sorompó nyitva volt, a busz felhajtott a sínekre, és ekkor ütközött össze a vonattal” – mondta az orvos szemtanúkra hivatkozva. A vizsgálat első megállapítása szerint a tragédiát állítólag az okozta, hogy a sorompó leengedéséért felelős vasutas elaludt.

Néhány órával később azonban újabb tömegbaleset történt: Kairó közelében egy kamion és egy minibusz ütközött össze, s ennek következtében 12 ember vesztette életét, három pedig megsérült. A kamion sofőrjét letartóztatták.

Az egyiptomi utak és vasutak biztonsága nagyon alacsony. Az egyiptomiak régóta panaszkodnak amiatt, hogy az egymást követő kormányok nem képesek kikényszeríteni az alapvető biztonsági normák betartását, ami halálos balesetek sorozatához vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik