Nagyvilág

Buszsofőrök a milliomosok klubjában

Egy tizenkét angol buszsofőrből álló csapat több mint 38 millió fontot nyert a lottón Angliában. Most a munka az utolsó, amire gondolni akarnak.

A Northamptonshirei csapat egészen pontosan 38 034 639 fontot (13,4 milliárd forintot) nyert, és rögtön elkezdték tervezgetni új életüket.

Az egyik újdonsült milliomos éppen nyugdíjazás előtt állt, így különösen jól jött neki az összeg. „Hajnal kettőkor az egyik kollégám elkezdte püfölni az ajtónkat, innen tudtam meg, hogy nyertünk a lottón” – mesélte. Felesége hozzátette, mindannyian keményen dolgoztak munkahelyükön, egytől egyig megérdemlik a nyereményt.

Egy másik győztes elárulta, ő húsz évig volt buszsofőr, nagyon szerette a munkáját, de soha többé nem szeretne beülni a vezetőülésbe. Társa röviden csak annyit mondott: „Soha többé nem fogok dolgozni”.

A lottózó csapat vezetője szerint a nyeremény nagyon sokat jelent mindannyiuk számára. „Egyik napról a másikra megváltozott az életünk, végre megvalósíthatjuk az álmainkat.” Mesélt arról a pillanatról is, amikor megtudta, hogy milliomos lett. Mint kiderült, mindig nézi az élő sorsolást.

„Legutóbb az élettársammal együtt néztem, nála volt a számok egyik, nálam a másik fele, és utána ötször kellett megnéznünk újra a számokat, hogy biztosan elhiggyük: milliomosok vagyunk” – emlékezett vissza.

A tizenkét győztes együtt ment el felvenni a nyereményt hétfő reggel, de ennél több részletet nem árultak el.

A magyar lottózók kedvéért a nyertes számok a következők voltak: 3, 4, 12, 23, 50. Hátha…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik