Nagyvilág

Fellegi Tamás Washingtonban az IMF képviselőivel egyeztet

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban csütörtökön megkezdte az informális egyeztetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel - közölte az MTI-vel Szapáry György, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete.

“Az előkészítő megbeszéléseknek ebben a szakaszában még nem szokás nyilatkozni” – mondta az MTI érdeklődésére Szapáry György, aki korábban több mint két évtizeden át dolgozott az IMF-ben.

Fellegi Tamás pénteken találkozik a IMF magyarországi misszióvezetőjével, hogy megvitassák a közelmúlt magyarországi fejleményekeit.

Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője múlt csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy a mostani szakaszban nem várhatók tárgyalások a Magyarországgal esetleg kötendő készenléti hitelmegállapodásról, és nem terveznek a miniszter számára találkozót az IMF vezetőségével sem.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a múlt héten egy budapesti konferenciáján közölte: “Magyarország célja a mielőbbi EU/IMF-megállapodás, nincs “B” terv”.

Fellegi Tamás kiemelte: a kormány a hivatalos EU-IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik, hiszen mindhárom tárgyaló fél, minden magyar állampolgár és minden nem kizárólag spekulációra játszó befektető közös érdeke, hogy a magyar gazdaság fenntartható államháztartási hiánnyal, fenntartható növekedési pályára álljon.

A tárca nélküli miniszter kijelentette: a kormánynak nincs “A” vagy “B” terve, egyetlen cél van, a mielőbbi megállapodás.

Iryna Ivaschenko másnap, március 9-én, pénteken az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen lépéseket vár az IMF a magyar kormánytól a hivatalos tárgyalások megkezdéséig, konkrétumot nem mondott. Annyit jegyzett meg, hogy a jegybanki függetlenséget illető aggodalmaikat már a Magyarországról szóló jelentésükben ismertették.

Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója az előző nap, azaz csütörtökön Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: amiként az IMF-tisztségviselői – köztük a vezérigazgató is januárban – hangsúlyozták, továbbra is tartós elkötelezettséget várnak a fő politikai kérdésekben, mielőtt elkezdenék egy hitelprogram megvitatását. Külön említette, hogy a fő politikai kérdések közé tartozik a nemzeti bankról szóló törvény is.

A jegybank sajtóosztálya ezen a héten szerdán az MTI-vel azt közölte: az informális találkozó témája és jellege nem indokolja az Magyar Nemzeti Bank részvételét a megbeszélésen.

Bizakodó a Fitch

A Fitch Ratings várakozása szerint Magyarország hiteles államháztartási deficitcsökkentő programot fog kidolgozni annak érdekében, hogy még tavasszal elérhető legyen a finanszírozási megállapodás az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – közölte pénteki londoni elemzésében a legnagyobb európai hitelminősítő.

A Fitch Ratings szerint ennek eredményeként valószínűsíthető az is, hogy az EU visszavonja e heti döntését 495 millió euró felfüggesztéséről a Magyarországnak jövőre rendelkezésre álló, 1,7 milliárd eurós kohéziós pályázati keretből.

A Fitch szerint ugyanakkor az IMF-megállapodás esetleges elmaradása Magyarország leminősítéséhez vezethet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik