Nagyvilág

Már Szlovákiában is mérgez a cseh metilalkohol

Illegális szeszfőzde (Illegális szeszfőzde)
Illegális szeszfőzde (Illegális szeszfőzde)

Nyolcan kerültek kórházba, mind egy családi ünnepen ittak a pancsolt szeszből. Eközben Csehországban már húsz halottja van a botrányos ügynek.

Nyolc embert kezelnek metilalkohol-mérgezésessel az eperjesi kórházban – jelentette be a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője vasárnap este. Zuzana Cirmáriková elmondta: egy kelet-szlovákiai családi ünnepségen Csehországban vásárolt, házi főzésű szilvapálinkával koccintottak.

Az ünnepség 17 résztvevője közül délelőtt négy, délután pedig további négy kért sürgős orvosi segítséget. A laboratóriumi vizsgálat kimutatta a metilalkoholt a pancsolt szeszben. A szlovák rendőrség azonnal vizsgálatot indított az ügyben.

Csehországban vasárnapig már húsz emberéletet követelt a metilalkohol-mérgezés, míg több mint harminc embert súlyos állapotban kórházban kezelnek. A prágai szaktárca péntek este betiltotta a húsz százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok bármiféle forgalmazását.

A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak, de a mérgező alkohol eredetét eddig nem sikerült kideríteniük. Már 23 embert vettek őrizetbe az ügy kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik