A technikai háttérAz MMTS I. szabadpiaci rendszerben folyó kereskedéshez a tőzsde a szükséges szoftvert rendelkezésre bocsátja, de az adott ügyletek nem minősülnek tőzsdei üzletkötésnek. Az elszámolást a Clearsteam német elszámolóházzal együttműködve a Keler végzi, a kereskedési idő megegyezik a BÉT kereskedési idejével. Az adásvételeket regisztrálják a tőzsde honlapján, és – ugyanúgy, mint a hazai részvények esetében – 15 perces késleltetéssel követhetők lesznek.
General Electric, Microsoft, BMW – mától ezekkel a papírokkal bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kínálata. Nem akármilyen részvényekről van szó. A GE jelenleg a világ legértékesebb cége, a Microsoft pedig tavaly tavasszal birtokolta ezt az előkelő pozíciót. A BMW-ről zárójelben csak annyit, hogy csaknem 25 milliárd dolláros piaci értéke, kétszer akkora, mint a pesti börze kapitalizációja.
Ráadásul a cégek által termelt nyereséget busásan meg kell fizetnie annak, aki úgy dönt, hogy vásárol a papírokból. Az árfolyam olyan magas szinten van, hogy egy forint nyereségért 25-35-ször annyit adnak. Ezt az összefüggést tükrözi egyébként az árfolyamra vetített nyereség (P/E) ráta. Összehasonlításképpen a vezető magyar részvények P/E hányadosa jellemzően 12-15 körül mozog.
BÉT: növelni a kínálatot
Idehaza már jó ideje lehet külföldi részvények adásvételére megbízást adni. A brókercégek jelentései alapján egy átlagos februári héten félmilliárd forint értékben cseréltek gazdát tőzsdén kívüli kereskedelemben a legnagyobb külföldi részvények. A BÉT kapuinak megnyitásával most ezt a piacot vette célba.
„Ha kereslet van, üzlet is van, és úgy gondoltuk, hogy a kínálatot is meg kell teremteni ehhez a tőzsde keretein belül” – vezette le a okokat Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy átlátható és könnyen hozzáférhető platformot teremtsenek az eddig kissé rejtve működő üzletág számára.
A két piac előnyei és hátrányaiTőzsdén kívüli, OTC-piac:
•Kevesek játéka: több millió forintos legkisebb befektetés
•Magasabb jutalék
•Devizaátváltás költségei
•Árfolyamváltozás kockázata
•Értékpapír hazatranszferálásának díja
Szabadpiaci rendszer, BÉT:
•Szabályozott nyitvatartási idő
•Forint alapú jegyzés
•15 perces és real-time adatok a kötésekről, ajánlatokról
•Elszámolás: T+1 és T+7 között, továbbra is partnerkockázat vállalásával
Gyengén sikerült a nyitány
Az első nap tapasztalata nem túl rózsás. A tőzsdével az ügyletek bonyolítására keretszerződést kötött Német Befektetési Rt. üzletkötője szerint a befektetők egyelőre csak kóstolgatják ezt az új befektetési formát. Üzlet még nem született, de a piaci szereplők már betették ajánlataikat a rendszerbe.
A vételi és eladói oldal között fennálló szakadék azonban meghaladja a 7 százalékot, s ez lehetetlenné teszi az üzletkötést. Szaknyelven: ez lenne a likviditás kockázata. Hiába hát az OTC-piacinál kedvezőbb díjszabás, a vételi és eladói oldal elképzelése egyelőre olyannyira távol áll egymástól, hogy rendkívül megnehezíti a be- és kiszállást. Ezen akár egy árjegyző is segíthetne, aki legfeljebb 3 százalékos rés mellett jegyezne mindkét oldalon árakat.
Biztató fordulat
A forgalom növekedésének leginkább gátat szabó tényező az lenne, ha a tőzsdével túl kevés brókercég kötne a rendszer használatára jogosító keretszerződést. Márpedig múlt hétig csupán egy cég, a Német Befektetési Rt. csatlakozott. Legfrissebb információnk szerint azonban a BÉT további 4 céggel – Concorde, ING, Cashline, Quaestor – jutott egyezségre.
A kisbefektetők mellett intézményi befektetők – nyugdíjpénztárak, biztosítók, alapkezelők – megjelenése dobhatná meg látványosan a forgalmat. Ezzel kapcsolatban azonban a legtöbben szkeptikusak. A professzionális befektetők számára ugyanis legalább 20-30 részvény aktív kereskedése esetén lenne vonzó a piac. A legégetőbb teendő azonban a partnerkockázat kiküszöbölése lenne, jelenleg ugyanis nincs garantált teljesítést biztosító elem egyik oldalon sem, ami kiszámíthatatlan ármozgások esetén jelenthet igazán nagy problémát. Valódi fellendülést pedig csak a részvényárfolyamok tartós emelkedése hozhatna.
