(Mti) Felmérés a vállalatok e-mail-forgalmáról a Nextránál. A magyarországi kis- és középvállalkozások vezetőinek 67 százaléka egy átlagos napon 11 és 50 darab közötti, 26 százaléka pedig 51 és 100 darab közötti e-mailt küld és fogad - közölte a Nextra az MTI-vel. A Nextra második európai felméréséből kiderül: ezek a számok és arányok megegyeznek az európai átlaggal, ami azt bizonyítja, hogy Magyarországon is egyre meghatározóbb kommunikációs eszközzé válik az elektronikus levelezés a kis- és középvállalkozások körében. A kutatás során megkérdezett magyar vezetők kétharmada úgy gondolja, hogy alkalmazottai nem küzdenek információ-túlterheltséggel. Ezzel ellentétben a vizsgált európai vállalatok majdnem fele, 43 százaléka úgy vélte, hogy túlterheltek az alkalmazottak. Az elemzés kimutatta azt is, hogy Magyarországon a válaszadók 22 százaléka már használja az internetes telefóniát külföldi telefonhívások lebonyolítására, s ezzel megelőzi a többi vizsgált országot, ahol az átlag 13 százalék. A piackutatás megállapította azt is, hogy a vizsgált cégek több mint 50 százaléka nem tartja elég biztonságosnak az interneten keresztül lebonyolított pénzügyi tranzakciókat. Ezek a félelmek a magyar kis- és középvállalkozások vezetőinél még erősebbek: a megkérdezettek 60 százaléka véli úgy, hogy az internet ilyen szempontból nem biztonságos. A Magyarországon is jelen lévő Nextra szerint a kis- és középvállalati piac még korántsem telített, éppen ezért nemrégen piacra dobta új internetes szolgáltatás csomagját, a nextra netstart-ot. A csomagot azon kis- és középvállalkozások számára fejlesztették ki, amelyek információszerzés céljából használják az internetet, s bejövő havi forgalmuk nem haladja meg az 500 megbyte-ot.
Ajánlott videó
- 18:30 Videón, ahogy a bíró megmenti Furyt a kiütéstől
- 18:12 Fordulat: pár nap és a baltimore-i kikötő újra nyitva lesz
- 18:00 Véres leszámolások helyett a bulvármocsokban való dagonyázásba fulladt a 21. század rapháborúja
- 17:55 Nem kell félni a kertekben megjelenő hatalmas tőrösdarazsaktól
- 17:51 Robotnak öltözve vett részt barátja esküvőjén egy japán férfi
- 17:22 Mobilalkalmazással küzdenek a családi erőszak ellen Görögországban
- 17:00 „Pabst valóra váltotta a rémálmot: egy hollywoodi rendező újra a náci Németországban találja magát”
- 16:54 „Pénzéhes kurva” – üzenték a Fradi-drukkerek Stankovicnak
- 16:40 Szó szerint fogócskázássá fajult a szavazás a tajvani parlamentben – videó
- 16:22 Hajnal Tamás: Stankovic a múlt, nem gyors, hanem jó döntést szeretnénk hozni
- 16:00 Kipróbáltuk a gamer billentyűzetek svájci bicskáját
- 15:01 Orbán Trumpra utalva üzente: „El kell foglalnunk Brüsszelt”
- 15:00 Eddig is leléptek fizetés nélkül az éttermekből, de a briteknél valóságos trend vált belőle
- 14:56 „Megtiszteltetés volt, Főnök” – Szoboszlai is elbúcsúzott Klopptól
- 14:10 A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot kér Netanjahura és a Hamász vezetőire
- 08:33 Pásztor Anna: Negyventől kezd exponenciálisan jó lenni a szex
- 14:01 „A halottak csodálatos feltámadása Gázában” – Miért csökkentette az ENSZ a női és gyermek áldozatok számát csaknem a felére?
- 14:10 A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot kér Netanjahura és a Hamász vezetőire
- 08:40 A magyar egyetemek alapítványokba való kiszervezését méltatta az alelnökjelölti címre esélyes amerikai szenátor
- 09:24 Kedden ágyúdörgés hallatszik majd a Budai Várból
- 09:00 A boldogság titka: ne vegyél avokádót
- 11:00 Azért is drága minden, mert olcsó az áramunk
- 08:15 Újult erővel támadnak a barna meztelencsigák
- 07:39 Next Top Model Hungary: Csordás Cintia kiesett, már csak hat modell-jelölt van versenyben
- 13:53 Tovább javult Robert Fico állapota
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!