(Mti-eco) Hanyatlással zárt kedden a DJIA és a Nasdaq azután, hogy a Fed elnöke vázolta
véleményét az amerikai gazdaság állapotáról szenátusi meghallgatása során. Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq
piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 2,49 százalékkal (61,93 ponttal) 2427,73 pontra hanyatlott. A 30 vezető
iparvállalat DJIA mutatója 0,40 százalékkal (43,45 ponttal) 10 903,32 pontra süllyedt. Megfigyelők szerint a részvényárak csökkenésének az volt az oka, hogy Alan Greenspan nem festett túlságosan borúlátó képet a gazdaságról. Ennek alapján viszont jelentősen gyengült az a várakozás, hogy a Fed még a március 20-i ülése előtt kamatcsökkentésre szánja el magát. A megfigyelők többsége eddig arra számított, hogy március 20-án a Fed 50 bázispontú kamatmérséklést jelent be. A Greenspan-beszéd után azonban olyan vélemények láttak napvilágot, hogy március 20-án talán
csak 25 bázisponttal csökken a kamat.
Vegyes irányzatú forgalom után kis erősödéssel zárt a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója szerdán, mert a befektetőket felvillanyozta, hogy már a kormánypártból is a miniszterelnök lemondását követelő hangok hallatszanak. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója szerdán 9,36 ponttal, azaz 0,07 százalékkal 13 284,06 pontra emelkedett. Kedden 148,13 pontot, azaz 1,10 százalékot vesztett a fő mutató.
Ajánlott videó
- 21:58 David Neres kétszer is lesújtott, Szuperkupát nyert a Napoli
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 21:22 Egy lépés előre: helyrehozná az MLSZ a szurkolókkal elmérgesedett viszonyt
- 20:40 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 22.
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
- 19:57 Addig kekeckedtek az ázsiai futballvezetők, hogy nem lesz AC Milan-Como bajnoki Ausztráliában
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:46 Így lesz tökéletesen porhanyós a karácsonyi hókifli
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 10:31 Fuvarozók tüntetése: már hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 12:48 Öt intő jel, hogy a gázkazán veszélyes üzemmódba kapcsolt
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
