Nagyvilág

Milliárdokat adományozott az egyetemnek a volt diák

Óriási összeget kapott a neves amerikai egyetem a milliárdos Kenneth Griffintől.

Története legnagyobb adományát kapta a Harvard: 150 millió dollárt (34 milliárd forintot) kapott egykori diákjától, a milliárdos Kenneth Griffintől.

Az egyetem szerdán számolt be a nagylelkű ajándékról, amelynek nagy részéből ösztöndíjakat finanszíroznak majd. Mint Griffin elmondta, ez a pénz “a következő generációk vezetőire szánt befektetés”. Hozzátette: lépésével azt a harvardi irányvonalat akarta támogatni, amely hangsúlyt fektet a szegény, de tehetséges diákok befogadására.

Az egyetem szerint az adománnyal akár évi 800 hallgatót is segíthetnek majd. “Griffin rendkívüli filantrópiája a gazdasági helyzetükre való tekintet nélkül a világ legtehetségesebb diákjai előtt tárja szélesebbre a Harvard kapuját” – jelentette ki Drew Gilpin Faust, az egyetem elnöke.

Griffin befektetői pályafutását még harvardi kollégiumi szobájában kezdte építgetni. Miután 1989-ben befejezte tanulmányait, megalapította a Citadel fedezeti alapkezelő vállalatot, amely Amerika egyik leggazdagabb emberévé tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik