Tudomány

Rejtélyes kódot találtak az emberi DNS-ben

DNS-vizsgálat (DNS-vizsgálat)
DNS-vizsgálat (DNS-vizsgálat)

Az új felfedezés változásokat hozhat a betegségek diagnózisában és kezelésében.

Az 1960-as években felfedezett DNS-ről régóta tudják, hogy belőle indulnak a szervezet fehérjéinek építésére adott információk, ám a Washingtoni Egyetem kutatói most azt is felfedezték, hogy ez a genetikai kód két különböző “nyelven” íródott.

Az elsőt a tudósok ismerik, és eddig ennek a kutatására koncentráltak. Ez az a nyelv, amely molekuláról molekulára meghatározza a fehérjék építését. Úgy tűnik, a második nyelv további, az első kód fölé rendelt információkat hordoz.

A második kód több mint negyven éven át rejtve maradt a kutatók előtt, mivel a két nyelv annyira átfedi egymást, a viszonyuk olyan bonyolult. Most, hogy a genom rejtett kódját is felfedezték, a kép egyre teljesebb.

“Az új felfedezés rávilágít, milyen hihetetlenül nagy kapacitású információtároló eszközről van szó, amelyet a természet meglepő módon tökéletesen ki is használ” – magyarázta John Stamatoyannopoulos, a Washingtoni Egyetem genomkutatója, a Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány vezető szerzője.

Mi az a kodon? És a duon?

A DNS első kódja a vászonra felvitt széles ecsetvonásoknak tűnt, a második a finom árnyalás lehet. Noha 2003-ban teljesen elkészült az emberi géntérkép, még hosszú időbe telhet megérteni, minden egyes eleme hogyan működik.

A Washingtoni Egyetem tudósai azt fedezték fel, hogy a DNS néhány kodonjának két külön jelentése is van. A genetikai kód 64 kodont használ, ezek a kodonok valójában nukleotidhármasok, melyek mindegyike egy-egy aminosavnak felel meg. Duonoknak nevezték el azokat, amelyeknek két funkciójuk is van.

A kutatócsoport úgy véli, a duonok megismerése változásokat hozhat a betegségek diagnózisában és kezelésében.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik