Élet-Stílus

Naponta 60-szor eszik, mégis mindössze 26 kiló

A világon mindössze hárman szenvednek abban a ritka betegségben, ami megkeseríti Lizzie Velasquez életét.

Bár első ránézésre mindenk azt hiszi róla, Lizzie Velasquez nem anorexiás. Sőt, igazság szerint nem szenved semmiféle evési rendellenességben: jó étvággyal eszik, naponta legalább hatvanszor. Hogy miért? Mert ha ennél kevesebbszer enne, és nem pótolná 20 percenként az elvesztett energiát, akár meg is halhatna. Szervezete ugyanis egy ritka betegség miatt képtelen arra, hogy hosszú távon tárolja a zsírt.

A genetikai kór, amiben Lizzie szenved annyira ritka, hogy a világon rajta kívül mindössze 2-en szenvednek benne. Még neve sincs, az orvosok pedig egyelőre nem találják az ellenszerét sem. Lizzie ennek ellenére nem adja fel, kitartóan küzd a betegség ellen. Minden előzetes orvosi “jóslat” ellenére, amik igyekeztek felkészíteni a szülőket, hogy a betegségben szenvedők nem élnek sokat, hogy Lizzie sosem fog járni, beszélni, sőt, gondolkodni sem, Lizzie él, és reményei szerint még sokáig fog.

A lány, aki fiatal kora ellenére már két bestseller könyvet írt, és már több mint 200 helyen beszélt, mint motivációs szónok azt mondja, nem adja fel, mert célja van az életével. Szeretne erőt és tanácsot adni azoknak a fiataloknak, akiket kortársaik rendszeresen bántanak, csúfolnak. Lizzie tudja miről beszél: nem sokkal korábban ugyanis ő maga is rendszeres céltáblája volt a gunyoros, gonosz megjegyzéseknek.

“Egy alkalommal épp a neten szörföltem, amikor belebotlottam egy meglehetősen ismerős képbe azzal a felirattal, hogy íme, a világ legrondább nője. A képen én voltam. Ám mintha ez nem lett volna már önmagában elég rossz, a kommenteket átfutva számos gyűlölködő írásba botlottam. Volt, aki azt kérdezte, miért nem vetettek el a szüleim a születésem előtt, de olyan is, aki közölte, hogy a képemet látva most hányta el magát” – meséli a lány, akit ma már nem zavarnak a megjegyzések.

“Megtaláltam az életem célját, hogy segítsek azoknak, akik nem olyan erősek, mint én, hiszen, ha én teljes életet élhetek a betegségemmel együtt, akkor ők is” – tette hozzá Lizzie, akit két lánytestvére és szülei is mindenben támogatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik