Nagyvilág

A Krímen parádéznak Putyinék a győzelem napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy erődemonstrációra készül a Krím félszigeten és Moszkvában május 9-én, hogy megünnepelje a náci Németország fölött 1945-ben aratott győzelmet. A moszkvai ünnepség mellett lehet, hogy az új bekebelezett területre is ellátogat.

Oroszország minden évben a moszkvai Vörös Téren tartott katonai díszszemlével, rakétavetők, harckocsik és nehézbombázók felvonultatásával ünnepli a második világháború szövetséges hatalmainak győzelmét a hitleri Németország felett. A feltétel nélküli megadást rögzítő dokumentumot Berlinben 1945. május 8-án késő este írták alá, de az Moszkvában már május 9-e volt.

A nácikhoz hasonlítják az ukránokat

Moszka az egykori náci rezsim legsötétebb bűneihez hasonlítja az új ukrán kormány által alkalmazott erőszakot, és azzal vádolja a Nyugatot, hogy szemet huny e felett.

“A nácizmus felett aratott győzelem sok véráldozattal és kemény megpróbáltatásokkal járt. Ezért nem engedjük senkinek sem, hogy elfelejtse vagy politikai célokból manipulálja népünk hozzájárulását ahhoz, hogy a világ megszabadult a fasiszta fenyegetéstől” – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden.


Próba a Vörös téren (Fotó: Europress Fotóügynökség)

A pénteki megemlékezések záró eseménye a dél-ukrajnai Krím félszigetre tervezett katonai felvonulás, azon a területen, amelyet egy márciusban megtartott, vitatott népszavazás után csatoltak Oroszországhoz, és ami a hidegháború óta a legsúlyosabb konfliktust okozza a Nyugat és Moszkva között.

Néhány orosz sajtóorgánum arról számolt be, hogy minden bizonnyal Putyin is részt vesz a krími rendezvényen. Ez lenne az első alkalom, hogy az orosz elnök megjelenik a félszigeten annak Oroszországhoz csatolása óta. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő mindenesetre úgy nyilatkozott, nem tudni, hogy Putyin elutazik-e a Krím félszigetre az ünnepi alkalomra. “Jelenleg annyi biztos, hogy az elnök részt vesz a moszkvai parádén” – mondta.

Kijev szerényen ünnepel

Az erődemonstráció éles ellenkezést váltott ki a nyugati hatalmak részéről. Angela Merkel német kancellár kedden közölte, hogy “sajnálatos lenne, ha ezt a napot ilyen feszült helyzetben parádé rendezésére használnák, és ehhez az orosz elnök asszisztálna”.

Az ukrán fővárosban – ahol hagyományosan szintén megünneplik a nácik felett aratott győzelmet – ehhez képest szerény ünneplést terveznek, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy az oroszbarát szakadárok szabotázsakciókat hajtanának végre. Volodimir Bondarenko, a kijevi városi adminisztráció elnöke elmondta, hogy az ismeretlen katona sírjánál tartanak megemlékezést, valamint imádságot mondanak a békéért, nem rendeznek azonban katonai díszszemlét.

Putyin az elmúlt években politikája sarokkövévé emelte az orosz patriotizmus megünneplését, az idei győzelem napi ünneplés a Kreml számára mégis kimagasló jelentőségű. Az ukrán válság kapcsán Moszkva többször tett utalást a második világháborúra, és minden adandó alkalommal hangsúlyozza elhatárolódását a náci rezsim eszközeitől, valamint Oroszország kiemelkedő szerepét Hitler csapatainak legyőzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik