Sport

Merész: A vízben észnél kell lenni

Merész András (merész andrás, vizes vb 2013)
Merész András (merész andrás, vizes vb 2013)

Nem volt felhőtlenül boldog a brazilok elleni nagyarányú győzelmet követően a vízilabda-lapitány.

Ahogyan arról vasárnap írtunk, a magyar női vízilabda-válogatott esélyeshez méltóan könnyedén lépett túl Brazílián a barcelonai vizes-világbajnokság nyitó fordulójában, a mieink 20-6-ra nyertek. Merész András szövetségi kapitány azonban így is látott hibákat a csapat játékában:

“Ennél jobbat vártam, főleg, ami a figyelmet illeti. Elkövettünk egy sor butaságot – mondtam is a kispadon, ez két nap múlva triplán fizet az olaszoknak. Elsősorban a védekezésbeli hiányosságok, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket, voltak bosszantóak. Jó, néha elég furcsa dolgokra állítottak ki, de ha egyszer látjuk, hogy ugyanarra a szabálytalanságra kétszer kiküldenek, akkor abban van rendszer, és ezt nekünk fel kell ismerni”mondta a kapitány a szövetség hivatalos honlapjának.


Merész András szerint még van hova fejlődni
Fotó: MTI

Merész arra is felhívta a figyelmet, hogy rengeteg volt a kiállítás magyar oldalon (20-5 volt az emberelőnyök aránya), ez pedig azért lehet rossz, mert a játékvezetők így könnyen elkönyvelhetik durva csapatnak a miénket. Ez pedig rosszat jelenthet a folytatásra nézve.

“Ami kicsit nem tetszik, hogy mégiscsak kaptunk hat gólt, egy brazil csapattól ennyit nem kellene, még ennyi hátrány ellenére sem. Hogy teljesen világos legyen: kaptuk az emberhátrányokat, még ha buta dolgokra is, de jól védekeztünk. Addig, amíg ki nem találtak valamit, amit megcsináltak egyszer, aztán még egyszer és még egyszer. Na, ez az, amit egy magyar csapat nem engedhet meg magának, hogy ugyanabból a figurából három gólt kapjon. Ahhoz nem kell edző, a vízben észnél kell lenni.”

A szakember azzal zárta mondandóját, hogy a vasárnapinál sokkal koncentráltabban kell majd játszani a folytatásban. Például holnap, amikor a nagy rivális Olaszország lesz az ellenfél, amely találkozó akár a csoportelsőségről is dönthet.

Eredmények – vízilabda-világbajnokság, nők, 1. forduló

A csoport:
Spanyolország-Hollandia 14-12 (2-4, 5-1, 3-3, 4-4)
Oroszország-Üzbegisztán 22-6 (5-1, 6-1, 5-2, 6-2)

B csoport:
Ausztrália – Új-Zéland 15-4 (3-1, 4-2, 4-0, 4-1)
Kína – Dél-afrikai Köztársaság 17-2 (4-0, 4-0, 5-0, 4-2)

C csoport:
Kanada – Nagy-Britannia 14-9 (3-2, 4-3, 4-3, 3-1)
Egyesült Államok-Görögország 12-8 (1-2, 3-2, 4-2, 4-2)

D csoport:
Olaszország-Kazahsztán 9-7 (1-3, 5-0, 2-3, 1-1)
MAGYARORSZÁG-Brazília 20-6 (6-2, 3-0, 3-0, 8-4)

A négy négyes csoportból mindegyik csapat továbbjut a nyolcaddöntőbe, ahol az A-B, illetve C-D ágon az elsők a negyedikekkel, a másodikok pedig a harmadikokkal játsszanak majd a negyeddöntőért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik