Belföld

Quick: Egy híján tíz étterem

A Quick ünnepélyes keretek között ma felavatta új, immár kilencedik gyorsétteremét a budapesti Mammut 2. bevásárló központban. Az európai jellegű hamburgereket kínáló étteremlánc év végéig Budapesten további három étterem nyitását tervezi.

Az alig egy éve a magyar piacra lépett Quick étteremlánc az új étterem megnyitásával immár kilencre növelte magyarországi éttermeinek számát. A 140 millió forintos beruházás szorosan illeszkedik a Quick új stratégiájába, mely főként Budapest és a vidéki nagyvárosok belvárosi területeit, illetve a fiatalok által kedvelt helyeket célozza meg.

A Mammut 2 mozija mellett található mintegy 110 fős befogadóképességű étterem vendégeit 20 fős személyzet várja. Az étteremben – alkalmazkodva a bevásárlóközpontok látogatóinak igényeihez – a gyermekek számára kialakított játszósarok található.

Az új étterem – a nemrég megnyílt Nyugati téri és pécsi éttermekhez hasonlóan – a Quick megújult menülistáját kínálja. Horváth Ákos, a Quick Hungária marketingigazgatója a Quick új menüjéről elmondta, hogy a Quick igyekszik kínálatát a magyar ízlés és igények szerint alakítani: “Például toast szendvicseink nagyon népszerűnek bizonyultak, így szélesítettük toast-kínálatunkat, van például szalámis vagy mozzarellás Klub szendvics. Láttuk a különleges ízesítésű hamburgerek iránti igényt is, ezért bevezettünk olyan különlegességeket is, mint például a kapri szószos vagy a mustáros-majonézes szószos hamburger. Jelenleg 15 “főételünk” és 7 desszertünk van a megújult étlapon, mely elég széles választék ahhoz, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző ételt”.

“Új termékeinket Magyarországon fejlesztettük ki és hazai alapanyagokból készítjük, hogy a helyi íz- és ízlésvilághoz minél inkább alkalmazkodjunk” – mondta a Quick Hungária vezetője.

Céginformáció:
A Quick európai gyorskiszolgáló étteremlánc, mely jelenleg 469 étteremmel rendelkezik. A Quick célkitűzése, hogy vendégeinek európai ízeken és recepteken alapuló színvonalas ételeket kínáljon barátságos, európai stílusú környezetben.
A francia, belga és luxemburgi piacokon elért vezető szerep megszerzése után a Quick jelentős nemzetközi terjeszkedésbe kezdett és 2000-ben és 2001-ben éttermeket nyitott Szlovéniában, Marokkóban, valamint Guadeloupe és La Réunion szigetén. A cég 2003-ig 35 étterem nyitását tervezi Magyarországon.
A Quick 2000 közepén érkezett Magyarországra azzal a céllal, hogy két éven belül a gyorsétterem piac második legnagyobb szereplőjévé váljék. A cég 2000-ben 5 éttermet nyitott hazánkban és 2001-re 8 étterem nyitását tervezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik