(Mti) Az infláció mérséklésének hatékony módja lehetne az áfa csökkentése - hangoztatta Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke az érdekképviselet országos küldöttgyűlésén érvelt emellett. A VOSZ javaslata szerint a 25 százalékos áfakulcsot 14-16 százalékra kellene csökkenteni. Demján Sándor hangoztatta, hogy az európai uniós csatlakozást követően nehéz lenne 10 százalékponttal mérsékelni az áfát, ezért azt javasolják, hogy az elkövetkező három esztendőben évi 3 százalékponttal csökkenjen az áfakulcs. A közgyűlésen felszólaló Varga Mihály pénzügyminiszter kifejtette: a VOSZ áfa-csökkentésre vonatkozó javaslata találkozik a kormány szándékával, de emlékeztetett arra, hogy a országnak 2001-2002-re elfogadott kétéves költségvetése van. A kormány ígéretet tett arra, hogy a kétéves költségvetés ideje alatt érdemben nem módosítja az adórendszert. A pénzügyminiszter reményét fejezte ki, hogy 2003-tól majd el lehet kezdeni egy olyan mértékű adócsökkentést, amely harmonizál a VOSZ programjával. A pénzügyminiszter kifejtette azt is, hogy az állam egyik legmagasabb bevételi forrása az áfa, évente 1200-1300 milliárd forint folyik be a költségvetésbe. Varga Mihály szerint az áfát csökkenteni csak fokozatosan, lépésenként lehet.
Ajánlott videó
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 12:38 Kötelező netes életkor-ellenőrzést vezet be az EU
- 12:36 Az év gólját dobhatta a szegediek átlövője a Bajnokok Ligájában, miután kétszer is megpördült
- 12:13 Orvosi képesítés nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltéseket egy fiatal békéscsabai kozmetikus
- 11:59 Nem engedné a DK-ból kilépett óbudai polgármester, hogy pártok induljanak az önkormányzati választásokon
- 11:44 „Elsőként el kell gyászolni ezt a 16 évet” – Orvos-Tóth Noémi és Unoka Zsolt a NER feldolgozásáról
- 11:40 Hajdú Péter arról kérdezte A Nagy Ő győztesét, miért van egyedül
- 11:39 Diego Simeone összebalhézott az Arsenal hátvédjével
- 11:37 Egy év alatt egernyi emberrel lettünk kevesebben a természetes fogyás miatt Magyarországon
- 11:28 Élettársa ölte meg az eltűnt nőt, bedobta egy kiszáradt kútba és mésszel befedte
- 11:27 Újra megszólalt a legendás szurkoló
- 11:23 Péntektől tilos az elektromos rollerezés a kaposvári sétálóutcában
- 11:15 Katona József Színház: Fontos, hogy a korrupció és lopás gyakorlata felszámolásra kerüljön
- 11:13 Újra dolgozhat a februárban letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 06:35 Magyar Péter az EU-s pénzek lehívásáról: Az uniós intézmények vezetői minden támogatást megadnak
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 08:50 Az NKA szakmai és pénzügyi beszámolót kér be a támogatottjaitól
- 06:30 A Porschéra menekült a futár a kutyák elől – nem kell megtérítenie a több ezer eurós kárt
- 10:30 Az MCC közölte, hogy kész az együttműködésre a Tisza-kétharmad által dominált parlamenttel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
