Nagyvilág

A nőknek áll a zászló Európai Bizottságban

Jean-Claude Juncker kilátásba helyezte, hogy amennyiben a tagországok nem jelölnek elég női politikust a Európai Bizottságba, akkor a legfontosabb pozíciókat kompenzációként köztük fogja elosztani, de még így is veszélybe kerülhet a testület EP-támogatása.

Guy Verhofstadt, a liberális képviselőcsoport vezetője a minap úgy nyilatkozott, hogy a liberálisok nem támogathatnak egy olyan bizottságot, amelyben kevés a női biztos, és amely így nem tükrözi a konzervatívokból, szocialistákból és liberálisokból álló parlamenti többségen belül uralkodó Európa-barát erőket.

Kilencről négyre csökkenne a számuk

Mindeddig csupán négy női jelölt pályázik az Európai Bizottság 28 biztosi pozíciójának valamelyikére. Amennyiben ez így marad, ezzel jelentősen csökkenne a José Manuel Barroso vezette intézmény női-férfi biztosainak aránya, hiszen a leköszönő testület tagjai között a gyengébbik nem kilenc tagja is képviseltette magát.

Juncker nemrégiben egy, a Kurier osztrák napilapnak adott interjúban minden országot figyelmeztetett, hogy teljesítse a női jelölt kinevezéséről szóló felhívását. “Amennyiben végül sokkal kevesebb nő, mint amennyi férfi kerül be az új bizottságba, ezt az egyes szakterületek felosztásakor kell kompenzálnom majd. A női biztosok így egészen biztosan esélyesek egy fontos portfólió vagy a népszerű alelnöki pozíció elnyerésére” – jelentette ki a bizottság új elnöke.

Még ki is eshetnek

Mindeddig Olaszország, Csehország, Svédország és Bulgária jelöltjei között találhatóak meg a gyengébbik nem képviselői.
A bolgár ügyvivő kormány szerdán döntött arról, hogy Roszen Plevneliev bolgár elnök Krisztalina Georgievát, a nemzetközi együttműködés, humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés biztosát jelöli Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője utódjának a szombaton esedékes EU-csúcson.

Mindenesetre a főképviselői székért Georgieván kívül Federica Mogherini olasz külügyminiszter asszony is ringbe száll, így bármelyik győzelme esetén még kevesebb női biztos kerülhet be az új bizottságba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik