Aluljárókban előadó akrobaták, táncosok és zenészek tiltakoztak kedden a New York-i városháza előtt a rendőrség új eljárása ellen, amely kisebb vétségek esetén is szigorúan bünteti őket. “Táncolunk, énekelünk. Nem vagyunk bűnözők. Nem szabadna minket bezárni csak azért, mert megmutatjuk a tehetségünket” – hangoztatta egy korábban őrizetbe vett akrobata.
A rendőrségi statisztikák szerint idén eddig több mint 240 utcai előadót vettek őrizetbe, ami közel négyszerese a tavalyi adatoknak. A város polgármestere, Bill de Blasio a múlt hónapban arról beszélt, hogy az aluljárói mutatványok talán nem tűnnek nagy vétségnek, de a “törvénysértés az törvénysértés”.
A vonatkozó jogszabályok általánosságban engedik az utcai művészek tevékenységét az alujárók és a metróállomások bizonyos részein, de a szerelvényeken nem, kivéve ha a művésznek van engedélye. Hangosítást csak bizonyos esetekben használhatnak.
Az őrizetbe vételek számának emelkedése egybevág William Bratton rendőrfőnök bűnmegelőzési politikájával, amely szerint a kisebb vétségek elengedése komolyabb bűncselekményeket ösztönözhet. Bratton kedden azt nyilatkozta az aluljárói mutatványosokról, hogy “ha ezek az emberek engedelmeskednének a törvénynek, nem vonnák magukra a rendőrség figyelmét”.
Rendőrt ütött meg a Pókember
A rendőrség új eljárása miatt panaszkodnak azok a többnyire spanyol ajkú bevándorlók is, akik a Times Square-en és környékén azzal keresik betevőjüket, hogy mesefiguráknak beöltözve turistákkal pózolnak. A rendőrség röplapokon és jelzőtáblákon tájékoztatja a turistákat arról, hogy nem kötelező a figurák szolgáltatásaiért fizetni, akik szerint azonban így amúgy is sovány bevételük egy részétől fosztják meg őket.
A rendőrség civilszervezetekkel összefogva az után lépett akcióba, hogy múlt hétvégén több támadás is történt a fizetni nem akaró turisták, köztük gyerekek ellen is. Egy Pókembernek beöltözött személy egy rendőrt is megütött, aki éppen egy nőnek magyarázta, hogy nem kötelező borravalót adnia.