Nagyvilág

Több mint hárommillióan menekültek el Szíriából

A világ képtelen kezelni a menekültáradatot az ENSZ szerint.

Több mint hárommillió szíriait tartanak nyilván menekültként, a helyzet pedig csak egyre rosszabb – közölte az ENSZ menekültügyi szervezete. A menekültügyi főbiztos hivatala arról tájékoztatott, hogy korunk legnagyobb humanitárius vészhelyzete következett be, Szíria lakóinak csaknem fele kényszerült elhagyni otthonát. A legtöbb menekült a szomszédos országokba megy, Libanonban több mint egymillióan vannak – számol be a BBC.

A három éve tartó polgárháború csaknem kétszázezer emberéletet követelt. A harcok az ellenzék csoportjai és az Asszad-rezsimhez hű kormányerők közt zajlanak, mióta az elnök eltiporta a kormányellenes tüntetéseket 2011-ben. A helyzet csak még rosszabb lett az Iszlám Állam felbukkanásával, ami egyre több területet hódít el Szíriában és Irakban.

Becslések szerint hat és félmillióan bolyonganak hontalanul Szírián belül, felük gyermek. A szomszédos ország menekülttáboraiba kimerülten és rémülten érkeznek. Az országból nehéz kijutni, fegyveres bandák pénzt követelnek a határon való átjutásért. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint a világ képtelen kezelni a menekültáradatot. „A szíriai válságra adott válasz nagylelkű, de a szomorú igazság az, hogy így is jóval elmarad a szükségestől” – mondta Antonio Guterres.

Francois Hollande francia elnök szerint a nyugati országok sem tudtak megoldást találni a szíriai helyzetre. „Asszad rezsimje továbbra is elnyomó politikát folytat, a menekültek napról napra gyűlnek, a terrorista csoportok pedig egyre több területet hódítanak el. Ez az eredmény” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik