Wagner és az amerika gazdaság
Nem dolgozták halálra magukat pénteken a Világgazdasági Fórum vendégei, de lehet, hogy ezek voltak a leghasznosabb percek, mert talán beszélgettek egymással a 106 országból érkezett vezetők, a 30 kormányfő, a 100 miniszter, a 74 nagykövet és 29 nemzetközi szervezet vezetője, a 120 nem kormányzati szervezet vezetője, a külön kategóriaként emlegetett 300 vélemény-meghatározó személyiség, 40 EU delegátus, a 40 vallási szervezet vezetője és 200-an a világ tudományos akadémiáiról.
A CNN money, a Reuters a BBC tudósítói nehezen halásznak le olyan befolyásos, tekintélyes gazdasági szakembereket, akik határozott véleményt mondanának a világgazdaság pillanatnyi helyzetéről. A legemlékezetesebb szöveg valószínűleg Wagner zenéjének és az amerikai gazdaság teljesítményének szellemes összevetése lesz, a Meryll Linch vezetőjétől már tegnap idéztük: az a közös bennük, hogy mindkettő jobb, mint amilyennek hallatszik.
Véleményében is: megosztott világ
A megjelentek véleménye korántsem egységes, egy biztos, szó nincs arról, hogy tudnák, milyen gyors lesz a fellendülés. Sőt van, aki a kettős merülés elméletét bányászta elő, amely szerint a recessziós hullámok követhetik egymást.
A Fórum második napján már körbevették a tüntetők a Waldorf Astoria blokkott, de csak békésen tiltakoztak. Kisebbségben voltak ahhoz képest, hogy a tanácskozás helyszínén közzétették az eddigi legnagyobb közvélemény-kutatást arról, vajon az embereknek mi a véleményük a globalizációról. Huszonöt ország 25 ezer megkérdezett polgárának 62 százaléka értékelte pozitívan a globalizációt, és hat országban maradt kisebbségben ez a vélemény.
Ugyanakkor a többség azt is gondolja, hogy a globalizáció rossz hatással van a környezetre, fokozza a szegénységet, és csökkenti az álláslehetőségeket. Érdekes megoszlás, hogy amíg a legfejlettebb államok válaszadói úgy vélik, a szegény országok kevésbé részesülnek a szabad kereskedelem és a globalizáció hozadékából, mint a gazdagok, addig a szegény országok válaszadói ezt éppen fordítva gondolják.
Kaja-piaAz ellátással minden rendben lesz – ha netán valaki aggódott volna
5000-6000 étel naponta
7000 kis üveg víz
15 000 pepsi
8500 Coca-Cola
5000 adag bélszin
5500 adag csirke
35 000 dollárért előkészített adag
40 000 dollárért száraz sütemény
60 000 dollárért alkohol
Braziliába mentek a tüntetők
Több tízezer aktivista tartott felvonulást Brazíliában a Világgazdasági Fórum riválisának tekintett, azzal egy időben megrendezett Szociális Világfórum megnyitóján. A világ minden pontjáról érkezett aktivisták Porto Alegre városában gyűltek össze, hogy a jelenlegi gazdasági világrend ellen tiltakozzanak.
A négynapos megbeszéléssorozat alatt az egyik békemozgalom képviselői azzal kívánnak érvelni, hogy a szeptember 11-ei támadások a világ fölötti amerikai, illetve európai dominancia miatt következtek be, valamint azért, mert egyre nő a szakadék a jómódban élők és a szegényebb rétegek között.
A találkozó résztvevői megtárgyalják azt is, miként lehetne megakadályozni az Alaszkától Argentínáig terjedő szabadkereskedelmi zónára vonatkozó amerikai terveket. Megvitatják továbbá azokat a lehetőségeket, amelyek lehetővé tennék az erőforrások igazságosabb elosztását, egy szolidáris világ érdekében.
